Harcsai Ferenc

Harmath Imre

Harczos Irén
színésznő

Születés: Debrecen, 1905. október 25.
Halálozás: Budapest, 1978. július 13.

Eredeti neve: Herczner Irén
Szülei: Herczner István, Szabó Klára
Lakása: Nagykanizsa, Fő u. 1. (1933)

Rákosi Szidi színésziskoláját végezte el, majd 1925-ben Sebestyén Mihály miskolci társulatánál kezdte pályáját, de fellépett a Budapesti Színházban, illetve a Budai Színkörben is. 1926-ban Nyíregyházán, 1927-ben a budapesti Városi, 1929-ben Kecskeméten szerepelt. 1929-től 9 éven át a férje által igazgatott Pécsi Nemzeti Színház primadonnája volt. 1938-tól a Pódium Írók Kabaréjának, 1939-40-ben a Városi Színház tagja. 1942-43-ban a Szegedi Nemzeti, 1943-44-ben az Új Magyar Színház művésze.

1933. augusztus 6-án Nagykanizsán férjhez ment Fodor Oszkár színházigazgatóhoz.

Hangosfilmen kisebb epizódszerepeket kapott.

 

 

Filmszerepei:

  1. A nőnek mindig sikerül / Ili férjet fog (1939) – Ili kolléganője
  2. Mindenki mást szeret (1940) – Marion Wright, amerikai filmszínésznő

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1938/38. ♦ FamilySearch (házassági 1933) ♦ Kacskeméti Színházi és Sport Élet, 1928/8.

Galéria