Hamza Film Kft.

Harangozó Gyula

Hankovszky Zoltán dr.
felvételvezető

Születés: Budapest, 1906. december 19.
Halálozás: Lake George, New York (USA), 1973. ősz

Szülei: Dr. Hankovszky Zoltán ügyvéd (1874-1963), Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főügyésze, Akantisz Cecília (1884-1974) (házasság 1904)
Testvérei: Dr. Hankovszky Dénes szolgabíró (1904-1945), Hankovszky László
Sógornője: Prinz Mimi színésznő
Lakásai: Budapest IV. Városház utca 7. (1932), V. Kossuth Lajos utca 8. (1943), II. Csaba utca (1948 körül), Zichy Jenő utca (Jókai térhez közel)

Egy ideig apja hivatalában, majd az Elektromos Műveknél dolgozott. 1943-ban az erdélyi Nagybányán a Kárpát Filmszínházat üzemeltette. 1944 augusztusában egyike volt azoknak, akik a Hunnia Filmgyár pasaréti telepén történt tűzkatasztrófa során életük kockáztatásával megfékezték a tüzet. Ezért a honvéd vezérkar főnökének dícsérő elismerését kapta. A háború után a család hévízi szállodáját, a Nádor Szállót államosítottk. Ezt követően egy darabig Budapesten éltek, majd 1950-51-ben a családot kitelepítették Hajduhadházára. 1953-ban visszaköltöztek Érdligetre, ahol később testvérével együtt aktívan részt vett a forradalomban. 1956. november 23-án elvált feleségével és fiával elindulta a nyugati határra, majd ott fiát és volt feleségét átkísérte a határon. Ő visszajött és később testvérével együtt ő is elhagyta az országot, de nem sokkal később visszajött, hogy valakit szintén kivigyen, de a hatáon elfogták. Budapestre szállítása közben kiugrott a száguldó vonat ablakán és sikerült megszüknie és visszatérnie Ausztriába. Felesége és gyermeke Rómába, ő az USA-ba ment. Nicholas M. Schenck amerikai filmstúdió vezetője és üzletember kastélyában kisegítő lett a konyhán, majd a francia főszakács halála után átvette annak helyét. Megtakarított pénzén később hentesüzletet vett Washingtonban, amit haláláig vezetett.

1942. május 16-án feleségül vette Rédey Sári színésznőt, a Vidám Színház tagját, akitől 1947 körül elváltak. Fiuk: Zoltán (sz. 1943. okt. 28.) New York-i ügyvéd. Második felesége egy svájci emigráns volt.

1942-ben dr. Erdélyi István révén került a filmszakmába és az Erdélyi Filmgyártó Kft. (Kárpát Film) állandó felvételvezetője lett.

Felvételvezető:

  1. Afrikai vőlegény (1943)
  2. Kalotaszegi madonna (1943, Pécsy Dénessel)
  3. Magyar sasok (1943)
  4. Egy nap a világ (1944)
  5. Második Magyar Kívánsághangverseny (1944)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Délibáb 1943/45. ♦ Mozi Újság 1942/21. ♦ Színházi Magazin, 1942/23, 1943/4. ♦ Függetlenség, 1944/182. ♦ FamilySearch (születési)

Galéria