Iroda: Budapest, VI. Lovag-utca 14., III. emelet 15. (1924-1927), Izabella utca 62-64. II/17. (1927), Erzsébet körút 19. I. emelet (1928), Kossuth tér 15. (1932), VI. Andrássy út 48. I. emelet. (1933), VI. Délibáb utca 20. (1935), Eötvös utca 4. (1937)
Igazgató: Gaál Béla filmrendező
Védnök: Daróczy József, az UFA filmszínház volt igazgatója
Titkár: Herczeg Árpád
Tanárok: Hevesi Iván (filmesztétika), Vándory Gusztáv (filmjátékgyakorlat), Boross Mihály író (dramaturgia), Gaál Béla és Major Dezső (rendezés és általános filmismeretek), Vanicsek János (felvevőgép ismeretek), Székely Sándor és Pozsonyi Gábor mérnökök (Filmtechnika), Misley Anna és Haraszti Andor (mozgásművészet), Barna Erzsébet (táncművészet)
Karnagy: Rajna
1923-ban alakult és 1924. novemberében nyílt meg és kezdetben az egyedüli filmes oktatási intézmény volt, amely kizárólag csak a filmes képzéssel foglalkozott. Alapítója Gaál Béla filmrendező, aki 1920 és 1922 között az Országos Színészegyesület színiiskolájában filmszínészetet tanított. A filmiskola alapításának ötletét minden bizonnyal a Star filmgyár primadonna-pályázata szolgáltatta, amely hatamas sikerrel futott a Színházi Élet rendezésében 1923 novemberében. A zsűri tagja ekkor az alábbiak voltak: Geiger Richárd, a Star-film rt. vezérigazgatója, Hirsch Lajos, a Star-film rt. igazgatója, Gaál Béla, a Star-film rt. főrendezője, Vajda Ernő, Lóth Ila, Lukács Pál színészek.
Az oktatás gyakorlati részben terepen folyt, a pasaréti Star Filmgyárban, a zuglói Corvin Filmgyárban, valamint a Nagy János utca 39. alatt, ahol 1925-től bérelt termet a vállalkozás. A tanfolyam eleinte egy-, 1929-től kétéves volt, és egy évfolyamba 30 körüli növendék járt. Az igazgatóság a jelentkezőket azzal csábította, hogy a végzős növendékeinek segít itthoni és németországi filmszerződésekhez jutni, ez azonban a leggyakrabban nem sikerült. A filmiskola tananyaga elméleti és gyakorlati tárgyakból állt, a képzés kiterjedt a filmszínészi, filmrendezői és operatőri szakra. Gyakorlati tantárgyak voltak: tánc, mimika, vívás, torna, boxolás, szabadtéri sportok, szabadkézi rajz, maszkírozás, gyakorlati jelmeztan, filmjátékgyakorlat, fototechnika, lovaglás, autóvezetés. Elméleti tantárgyak: filmrendezés, irodalomtörténet, filmesztétika, művészettörténet, filmtörténet, filmdramaturgia, a filmjátszás elmélete, angol és német nyelv, külön rendezői és operatőri tanfolyam. A növendékek lovagolni a Rudnyánszky-féle lovaglóiskolába jártak. A végzett növendékek a záróvizsga után a bizonytívány mellé egy, a szereplésüket megörökítő filmtekercset is kaptak. Partnerségben állt a Színházi Élettel, amely évente pályázatot hirdetett öt fő részére, akiknek ösztöndíjat biztosított a hetilap. Később ebbe becsatlakozott az UFA és a FANAMET cég is, valamint maga az iskola is öt ingyenes tandíjat ajánlott a szegénysorsú tehetségeknek. Az iskola sikerén felbuzdulva Margittay Gyula és Rákosi Szidi is hasonló filmiskolát nyitott, melynek növendékei 1926 nyarán érdekeik védelmére egyesületbe tömörültek. 1927-ben az alábbi filmiskolák működtek: Gaál Béla Filmművészeti Iskola, Lenkei Zsigmond-filmtanfolyam, Rákosi Szidi-filmtanfolyam. A tanfolyamok általában egyévesek voltak, tandíjuk 20-40 pengő volt havonta. A felvételi alapkövetelmény négy középiskola, vagy annak megfelelő általános műveltség volt. Az iskolai elfoglaltság rendszerint napi 3-4 óra volt, hogy mellette állást is lehessen vállalni.
1929-ben az iskolát az Országos Filmegyesület vette át és kétéves képzés formájában Országos Filmegyesület Filmművészeti Iskolája címen működtette tovább. Igazgatója Gaál Béla volt, tanári karában Balogh Béla, Faragó Ödön, Földes János dr., Hevesi Iván, Lovass Gyula, Palotai Tibor, Vándory Gusztáv, Székely Sándor, Szironthai-Lhotka István, Stepanides Károly és Vanicsek János voltak. 1933-ban államilag szabályozták a filmiskolák működését, s így ez az intézmény lett az egyetlen államilag engedélyezett filmiskola. Az 1935-ös tanévben a tanári karhoz csatlakozott Bingert János, a Hunnia igazgatója és Tarnay Ernő, a Vígszínház főrendezője is. 1939-ben az iskolát beolvasztották az Országos Színészegyesületbe és annak Színészképző Iskolálja lett.
Az éves tandíj 1937-ben 400 pengő volt. Vizsgaelőadásokat az Uránia moziban és a Belvárosi színházban tartottak, ahol "filmszerű színpadi jelenetek és filmmel kombinált színpadi szkeccsek" előadásán keresztül mutatták be az elsajátított tananyagot. 1929-ben vizsga gyanánt bemutatták a Virágoskert című kisfilmet, amit Gaál Béla rendezett és Pécsi József fényképezett. Gyakran fordult elő, hogy vendégelőadókat hívtak, így 1932-ben Székely István rendező, 1933-ban Gustav Fröhlich tartott előadást. A Filmiskola 1938 végén beolvadt az Országos Magyar Filmegyesületbe, a vezető 1939 elején még Gaál Béla volt.
Az iskola ismert növendékei voltak Nagy Kató (Käthe von Nagy), Tolnay Klári, Aknay Margit, Zádor Mária, Apor Noémi, Cserba Erzsébet, Dorita Boneva, Hertay Gizi, Keller Lili, Nagy Denise, Rédey Erzsi, Bíró Éva, Adorján Éva, Raffay Blanka, Antalffy Kató, Sívó Mária, Mattyasovszky Zojka, Székely Klári színésznők, Márky Géza, Zákányi Győző, Vándor József színészek, Lévay Béla színész, producer, Martonffy Emil rendező, Herrer Cézár színész, filmszakember, Zeéry Géza rendezőasszisztens.
Ugyancsak ide járt Végh György író, aki később így emlékezett vissza az iskolára: Nagy baromnak kellett lennie, ordítóan tehetségtelennek, akit kirúgtak a felvételiről, de ilyen, úgy emlékszem, nem is akadt egyszer sem a jelentkezők között. (...) Vonzott a plakát is, amely azt hirdette, hogy a filmszínészethez szükséges összes tudományokban kiképzik az embert, úgymint lovaglásban, úrvezetésben, úszásban, vívásban - sőt még boksz- és táncórákat is beígértek - mindezt havi harminc pengőért, tehát egyhavi "apanázsom"-ért, melyet a Végh család "önkéntesen megszavazott". A tájékoztató szerint a tandíjat sokszorosan vissza fogja kapni mindenki: többszörösen visszatérül a statisztálásokból, ugyanis a készülő filmekhez elsősorban az iskola hallgatóit hívják be, veszik mindenkor igénybe. A Gaál Béla Filmiskola az Eötvös utcában volt, a Hegedűs Sándor utca sarkán lévő ház teljes első emeletét bérelte. A felvételin hamar túlestünk. Egy-két perc alatt meghallgattak bennünket, eldöntötték, hogy jó filmarcunk van-e, milyenek vagyunk szemköztnézetből, milyen a jobb és bal profilunk, alkalmas-e a hangunk, alakunk arra, hogy a jövő sztárjai legyünk. (...) A tanítás általában háromkor vagy négykor kezdődött, és hatig-hétig tartott. Már ez is a komolytalanságára utal. Olyanok számára tartották fenn, akik délelőtt hivatalba jártak, dolgoztak, akik nem tudták vagy nem akarták vállalni az egész napi tanulást, elfoglaltságot. Tehát egy kicsit mindenképpen dilettánsokat, műkedvelőket állítottak elő, gyártottak futószalagon a kétéves tanfolyamokon. A másik baj egyáltalában a tanítással volt. Ebből a "tanterv"-ből, "tanmenet"-ből szinte száműzték a gyakorlatot. Ha egy héten két ilyen jellegű órát tartottak, sokat mondok. Inkább a filmtechnikával foglalkoztak, a filmgyártás elméleti részével, olyan dolgokkal, amik engem, mint jövendőbeli filmszínészt bizony egyáltalán nem érdekeltek. Olyasfajta tudást csöpögtettek belénk, melynek egyesek később nagy hasznát látták, mint mozigépészek és üzemvezetők, mert néhány évfolyamtársammal esztendők múltán a "filmszínészet" ilyen periferikus pályáin akadtam össze. Azokon a rövid, harminc-negyven perces órákon, amelyek nem maradtak el - elég sok elmaradt, főleg az igazgató, Gaál Béla óráiból - éppúgy nem tudtam figyelni, mint a középiskolában. Nem voltak érdekesek, nem ezt vártam tőlük. De hát mit is vártam? A lovaglás, úrvezetés, bokszolás, amint ez rövidesen kiderült, különórának számított, külön tandíjat kellett volna fizetni értük. A néhány gyakorlati órát Vándory Gusztáv, a hajdani híres némafilmszínész tartotta. Kiejtést, beszédtechnikát tanított, de elnéző volt ő is - mint ahogy az egész iskola az udvariasságon alapult -, és nem figyelmeztetett máig is meglévő beszédhibáimra, a dadogásos-hebegéses, lassú, vontatott, elnyúlt, éneklő modoromra, melyet esetleg kellő gyakorlással, megfelelő pedagógiával meg lehetett volna szüntetni, vagy legalábbis csökkenteni lehetett volna. A színpadi gyakorlat abból állott, hogy időnként elővettünk a Színházi Életből egy-egy akkor futó, sikeres darabot, és valamelyik jelenetét két-három kiválasztott hallgató Vándory Gusztáv irányításával megpróbálta előadni, minden megalapozottság, szakértelem nélkül. Egyszer került rám a sor, az évfolyam egyik szőke, csinos, de fabáb merevségű sztárjával, az egyetlennel, aki később valamelyes karriert csinált. A negyvenes évek nagy konjunktúrakorszakában gazdag barátot halászott magának, aki finanszírozott is vele egy filmet, de persze, mert tehetségtelen volt, csúfosan meg is bukott, hiába vette meg hozzá a sajtó tapsolását, az sem segített. El is tűnt örökre a művészet süllyesztőiben. S e szőke bébivel együtt telefonszínésznők özöne kapott "diplomát", ami a "bárcának" csupán finomabb megfogalmazása volt. (A fiúk között különben szállóige volt az érvényesülés egyedül lehetséges titka, mármint a lányok filmre kerüléséé: "Előbb a lepedőre, aztán a mozilepedőre.") (...) Mert a Gaál Béla-féle Filmiskola másik előnye - azonkívül, hogy helytelen útkeresésemre rádöbbentett - az volt, hogy igazolványával beengedtek néhány magánszínház előadásaira, többek között a Magyar Színházba és a Vígszínházba, fel az erkély utolsó soraiba vagy a karzatra, a kakasülőre. (...) A Gaál Béla-féle Filmiskolából tehát kimaradtam, önkéntesen, nem is közölve senkivel semmit. Néhány hét múlva írtak, és behívtak az igazgatóságra. Amikor feltártam anyagi nehézségeimet, az iskola titkára közölte velem, hogy ebből ne csináljak problémát, tehetségesnek tartanak, ő is, a tanárok is, járjak csak be továbbra is, ingyenesen elvégezhetem, tandíjmentesen, csupán arra kér, hogy a többieknek ne szóljak erről a kivételezésről. Megköszöntem a kedvességüket és az átmeneti kabátot is, mellyel az igazgatóság megajándékozott. Még néhányszor be-bementem, de mert nem találtam meg magamban a pályám folytatásához szükséges kellő harmóniát, véglegesen hátat fordítottam a keserves, cudar színészéletnek, anélkül hogy csak halvány gőzöm vagy dunsztom lett volna arról - ahogy akkoriban mondták előszeretettel -, mihez kezdjek teménytelen időmmel, máris kudarcba fúlt életemmel.
Forrás: Lévay Béla: Visszapillantásaim a magyar filmre 1925-1950. ♦ Társadalmunk, 1937/27. ♦ Magyar Színművészeti Lexikon (1929) ♦ Színházi Élet, 1923/46, 1924/44, 1925/33, 38, 44, 1926/39, 1927/23, 1928/4, 29, 1929/29, 1932/39, 1933/47. ♦ Ellenzék, 1928/210. ♦ 8 órai újság, 1936/148. ♦ Pesti Hírlap, 1926/155. ♦ Esti Kurir, 1926/207, 1928/189, 1929/204, 240, 1939/36. ♦ Délibáb, 1936/6, 43. ♦ Végh György: Mostoha éveim ♦ Új Nemzedék, 1926/176. ♦ Új Idők, 1927/30. ♦ Magyar Hírlap, 1927/187. ♦ Ujság, 1929/146. ♦ Reggeli Ujság, 1933/38.
