Fogarassy Mária

Földes Imre

Földényi László
színész

Születés: Gödöllő, 1895. október 18.
Halálozás: Alsóörs, 1960. július 23.

Szülei: Földényi (1861-ig Feldinger) Béla színész, neves bonviván, Humpfer Hermin
Lakása: Budapest, VII. barát utca 6. (1960)

A nagyenyedi Bethlen-kollégiumban tanult, majd 1914-ben elvégezte a Színiakadémiát. Kassán kezdte szín­padi pályáját. Harcolt az I. világháborúban és orosz hadifog­ságba került. 1918-ban Zátony Kálmánnal a krasznojarszki hadifogolytáborban színtársulatot alakított. 1921-ben nősült, Leningrádban vette feleségül Anasztázia Alexandrovát. A húszas évek­ben ismét Kassán, a budapesti Vígszínházban és a Belváro­si Színházban, illetve Szegeden játszott. 1930-tól Kolozsvá­rott, 1934-1939 között a budapesti Magyar Színházban mű­ködött. 1939-ben a Városi, 1940-1944 között ismét a Ma­gyar és az Új Magyar Színház tagja volt. 1945-ben az Új-, a Magyar- és a Vidám Színházban lépett fel, 1946-tól 1949-ig a Művész Színházban játszott, 1950-51-ben a Belvárosi, 1952-1960 között A Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt.

Filmen karakteres jellemszerepeket formált meg, főbb sze­rephez az 1940-es Akit elkap az ár című kémfilmben jutott először, ahol egy idős korában szerelemre vágyó és ezért nagyobb áldozatokra is képes férfit alakított. Az 1941-es Régi keringő c. produkcióban is hasonló, idősödő hőszszerelmes figurát keltett életre. 1945 után is kapott néhány filmszerepet (Forró mezők, Tűz, Díszmagyar, Ludas Matyi, Dollárpapa, Felfelé a lejtőn), rendszerint a letűnt úri Magyarország dekadens alakjait keltette életre.

Szerepei:

  1. Budai cukrászda (1935) - Sziráky János öccse, festőművész
  2. Budapest fürdőváros (1935, rövid) - éttermi vendég
  3. Légy jó mindhalálig (1936) - postai hivatalnok
  4. Három sárkány (1936) - Déry báró
  5. Pogányok (1936) - Thonuzóba vezér
  6. Az én lányom nem olyan (1937) - a Mexikan bár tulajdonosa
  7. Segítség, örököltem! (1937) - Jean, főkomornyik Bartháéknál
  8. Úrilány szobát keres (1937) - Dr. Pápai László ügyvéd
  9. Két fogoly (1937) - hadifogoly
  10. Pillanatnyi pénzzavar (1937-38) - Szénássy Ferenc, mérnök / Stuck Tódor
  11. Az örök titok (1938) - ügyész
  12. 13 kislány mosolyog az égre (1938) - vezérigazgató
  13. Álomsárkány (1939)
  14. Pénz áll a házhoz (1939) - Demeter Károly
  15. Két lány az utcán (1939) - Kártély Gyöngyi apja
  16. Áll a bál (1939) - varsói követ
  17. Fűszer és csemege (1939) - Gadnai, hitelező
  18. Sarajevo (1940) - magyar tiszt
  19. Dankó Pista (1940) - Nikoláj, Rózsi ál-vőlegénye
  20. Ismeretlen ellenfél (1940)
  21. Te vagy a dal (1940)
  22. Vissza az úton (1940) - Bratt, kémfőnök
  23. Elnémult harangok (1940) - orosz gróf a bálon
  24. Akit elkap az ár (1941) - Horváth Ferenc igazgató
  25. A kegyelmes úr rokona (1941) - ügyvéd
  26. Leányvásár (1941) - válóperes bíró
  27. Szabo­tázs (1941)
  28. Életre ítéltek! (1941) - börtönigazgató
  29. Miért? (1941) - ügyvéd
  30. Régi ke­ringő (1941) - Bakonyi Péter
  31. Behajtani tilos! (1941-42) - garázsmester
  32. Tavaszi szonáta (1942) - Pálos Bálint, földbirtokos
  33. Futótűz (1943) - Bartha István, Ákos apja
  34. Madách - Egy ember tragédiája (1944) - Rákóczi János, Kossuth titkára
  35. Forró mezők (1949) - Fábián
  36. Tűz (1948) - Incze vezérigazgató
  37. Díszmagyar (1949) - Kovács
  38. Déryné (1951)
  39. Gyarmat a föld alatt (1951) - Brudermann Róbert
  40. A harag napja (1953) - Bagyi Kovács
  41. Föltámadott a tenger (1953) - a képviselőház elnöke
  42. Rokonok (1954) - zsarátnoki úr
  43. Dollárpapa (1956)
  44. Fekete szem éjszakája (1959)
  45. Felfelé a lejtőn (1959)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (halotti)

Galéria