Eszterházy Ilona

Eugen Stepat

Étsy Emília
színésznő

Születés: Budapest, 1884. május 26.
Halálozás: Budapest, 1964. szeptember 3.

Teljes neve: Étsy Emília Vilma Erzsébet
Névváltozat: Écsy Emília
Szülei: Étsy Ferenc, Thoma Emília
Lakása: Budapest I. Kékgolyó utca 15/a. (1915), V. Szent István körút 13. (-1960)

1901-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát, majd 1902-03-ban a Városligeti Színkörben és Szatmáron játszott, 1903-04-ben a kolozsvári, majd Krecsányi Ignác Buda-temesvári színtársulatának tagja. 1906-tól Szegeden, 1907-1909 között Kassán, majd Pozsonyban szerepelt. 1910-ben Nagyváradra szerződött. Itt baráti kapcsolatba került a Holnap írói körével, s a fiatal költők – Babits Mihály, Juhász Gyula, Emőd Tamás – verseinek tolmácsolásával nagy sikereket aratott. 1915-1918 között Sebestyén Géza buda-temesvári társulatának, 1918-tól a szegedi Nemzeti Színház tagja.

1921-ben, miután férjhez ment, Szegeden élt és csak alkalmanként lépett fel. A harmincas évek elején Budapestre költözött. 1933-ban a Víg-, 1934-ben a Bethlen-téri, 1934-35-ben a Kamara, 1935-ben a Royal, 1936-ban a Pesti, 1936-37-ben a Vígszínházban, 1938-ban a Városi és a Magyar, 1939-ben a Pesti Színházban szerepelt. 1934-től az Új Thália egyik szervezőjeként is tevékenykedett.

1915. szeptember 25-én férjhez ment Marton Géza zeneszerzőhöz, a korszak ismert komponistájához, akitől egy évvel később elvált. 1921. február 3-án Szegeden újból férjhez ment Dr. Rapaport Sámuel Dávid belgyógyász-idegorvoshoz.

Filmszerepei:

  1. Mire megvénülünk (1916) – Áronffy Lőrincné
  2. Nőstényfarkas (1918)
  3. A vén gazember (1932, magyar-német) – Perkálné, gazdasszony

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Pesti Napló 1905/23. ♦ Pesti Napló 1905/123. ♦ Budapesti Hírlap 1907/35. ♦ Budapesti Hírlap 1913/278. ♦ Budapesti Hírlap 1915/191. ♦ Színházi Élet 1911/1. ♦ Színházi Élet 1913/16. ♦ Színházi Élet 1924/42. ♦ FamilySearch (házassági 1915 halotti)