Karády Katalin

Kardos Andor

Karbán József
operatőr

Születés: Budapest, 1901. december 25.

Szülei: Karban Ferenc kőnyomdai rajzoló, Koncsur Anna
Lakása: Budapest, VI. Váci út 129. (1922)

Középiskola után Berlinben vegyészeti főiskolát végzett, majd bécsi és budapesti filmlaboratóriumokban működött. 1919-ben a bécsi Regent vállalatnál kezdte pályáját, majd az Astoria filmgyárhoz szerződött, Fejős Pál, Deésy Alfréd, Uher Ödön, stb. rendezők mellett dolgozott. 1924-ben a Kinoriport operatőre volt, majd a Magyar-Holland Oktatófilm Vállalatnál dolgozott. 1930-ban Barcelonába ment, ahol két műterem és egy laboratórium technikai felépítésében vett részt. Visszatérése után az Oktatófilm Kirendeltség operaőreként oktatófilmeket készített. Háború utáni sorsa ismeretlen.

1922. augusztus 12-én feleségül vette Opitz Matildot.

Molnár Béla ornitológussal együtt készítette el Szarvason a Kis kakuk című rövid természetfilmet, amely az 1942-es Venelcei Biennálén díjat nyert. Budapest műemlékei című filmjét ezüst serleggel díjazták az első Lillafüredi Nemzeti Filmhéten.

Filmjei:

  1. A fekete kapitány (1920)
  2. Lidércnyomás (1920)
  3. Pán (1920)
  4. Újraélők (1920)
  5. Ismeretlen jóbarátok (1921)
  6. Az egér (1921)
  7. Mindenki muzsikája - Ligeti dal (1936, rövid)
  8. Isten tenyerén (1939, Berendik Istvánnal)
  9. Ismerd meg hazádat! - A régi Győr (1939, rövid)
  10. Ismerd meg hazádat! - Budapest műemlékei (1939, rövid)
  11. A kis kakuk (1941, rövid)
  12. A csodálatos hullám (1941, rövid)
  13. Szárnyaló ifjúság (1942, rövid)
  14. Szelek szárnyán (1942, rövid)
  15. Vitorlázó távrepülés (1942, rövid)
  16. Magyar sasok (1943, Icsey Rezsővel, Kárpáthy Zoltánnal, Paulovits Mihállyal és Piller Rudolffal)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Pesti Hirlap, 1924/97. ♦ Magyar Szárnyak, 1942/22. ♦ FamilySearch (születési házassági)