Eöry Erzsi

Erdélyi Filmgyártó Kft. - Kárpát Filmkereskedelmi Kft.

Eőry Kató
színésznő

Születés: Budapest, 1905. szeptember 6.
Halálozás: 2000. március 7.

Eredeti neve: felsőeöri Simkó Erzsébet Katalin
Szülei: Simkó József tanár, országgyűlési képviselő, felsőeöri Demény Berta
Kitüntetései: Farkas-Ratkó díj (1933)

Gimnáziumi tanulmányait a Váci utcai leányiskolában végezte, majd 1926-ban közeli rokona, Hettyey Aranka közbenjárására beiratkozott a Színiakadémiára. Tehetsége már növendék korában magára vonta a tanárai figyelmét, a Nemzeti Színházban több kisebb epizódszerepet játszott. 1929-ben a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek 1948-ig a tagja maradt. Gyakran szerepelt a Magyar Rádióban is. 1948-49-ben a Belvárosi, 1953-tól a Magyar Néphadsereg Színháza, 1956-tól 1961-ig a József Attila Színház művésze volt.

A háború alatt aktívan részt vett az üldözöttek megmentésében, ezért 2009-ben megkapta a „Világ Igaza” kitüntetést. Többek között Ruttkay Évát is ő bújtatta.

Férje Mátyássy Tibor volt, akitől lánya: Erzsébet.

Szerepelt a Cigánylakodalom c. rövidfilmben, majd hangosfilmen néhány epizódszerep után a Zivatar Kemenespusztán c. produkció főszereplője volt.

Filmszerepei:

  1. Cigánylakodalom (1928, rövid)
  2. Iza néni (1933)
  3. A bor (1933) – Eszter
  4. Ida regénye (1934) – Balogh Jolán
  5. A királyné huszárja (1935) – udvarhölgy
  6. Zivatar Kemenespusztán (1936) – Thea, Kemenes Ákos felesége
  7. Te csak pipálj, Ladányi! (1938) – Boriska, Dr. Darázs Bertalan felesége

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon

Galéria