Dolecskó Béla

Donáth Kató

Donáth Ági
színésznő

Születés: Budapest, 1918. március 25.
Halálozás: Palm Desert (USA), 2008. február 16.

Apja: Donáth Antal kereskedő

Eredetileg Gaál Franciska dublőze volt és Gustav Fröhlich beszélte rá, hogy önállóan is szerepeljen. 1935-ben már fellépett a Terézkörúti Színpadon. Több kisebb filmszereplése után 1936-ban a Színházi Élet Korda-pályázatának egyik nyertese lett és a Magyar Színház szerződtette.

1938. június 24-én férjhez ment Pressburger Imre producer és  forgatókönyvíróhoz, egy időre visszavonult a színpadtól. 1941-ben elváltak, ezt követően a színésznő az Egyesült Államokba emigrált. Második férje Byron Anderson volt.

A harmincas évek filmjeiben statisztált, vagy kisebb szerepekben fiatal lányokat alakított. Egyetlen főszerepében az 1937-es Tokaji rapszódia c. filmben Demeter Évát alakította. 

 

 

Filmszerepei:

  1. Helyet az öregeknek (1934) – táncosnövendék
  2. Három sárkány (1936) – lány az étteremben
  3. Tisztelet a kivételnek (1936) – Kántor Vera iskolatársa
  4. Nászút féláron (1936) – német nászutas feleség a hajón
  5. Dunaparti randevú (1936) – olvasó statiszta
  6. Mária nővér (1936) – zárdai növendék
  7. Pesti mese (1937) – varrólány a kalapszalonban
  8. Az én lányom nem olyan (1937) – Sári, baráti társaság tagja
  9. Szerelemből nősültem (1937) – pesztonka
  10. Hotel Kikelet (1937) – varrólány
  11. Mai lányok (1937) – Bogár Mária
  12. 3:1 a szerelem javára (1937) – Örzse, szolgálólány
  13. Tokaji rapszódia (1937) – Demeter Éva
  14. Megvédtem egy asszonyt (1938) – Horváth Zizi

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1936/22. ♦ Színházi Élet 1936/35. ♦ Színházi Élet 1937/32. 

Galéria