Déry Hugó

Deutsch Richárd

Déry Sári
színésznő

Születés: Nyitra (ma: Szlovákia), 1911. november 29.
Halálozás: Sátoraljaújhely, 1952. augusztus 26.

Eredeti neve: Baas Klára Mária
Szülei: Baás Ferenc, Bernaschek Henriette
Névváltozat: Ördögh Sári
Lakása: Szeged, Jankovich utca 2. (1938)

Pályáját a pozsonyi színházban kezdte, majd Szegeden „Ördögh Sára” néven működött. 1938-ban Budapestre került, ahol Uray Tivadar tanácsára a „Déry” művésznevet vette fel. 1940-től 1942-ig a Fővárosi Operettszínházban, 1942-ben az Új Magyar Színházban, 1943-ban a Márkus Parkszínpadon szerepelt. 1944-45-ben a miskolci társulat tagja. 1945-től a Pódium Kabaréban, 1946-tól a Belvárosi Színházban, 1947-től a Medgyaszay Színházban, 1948-tól a Fővárosi Operettszínházban, 1950-től a Vidám Színházban játszott. 1945 előtt és után különböző varietékben (Kamara, Royal Revü) is fellépett. Elsőként vetkőzött magyar színpadon.

A háború végén Mikó utcai lakásában zsidókat bújtatott. Befogadta későbbi férjét, gróf Almássy Miklóst is, aki katonaszökevényként nem tett eleget a nyilasok behívójának. Arisztokrata férje miatt 1951-ben Mádra kitelepítették, valószínűleg gyomormérgezést vagy vakbélgyulladás kapott, és a helyi párttitkár akadékoskodása miatt nem juthatott időben orvosi segítséghez, illetve a kórházban nem törődtek vele. Sírja a mádi temetőben található.

1933-ban Léván Bihary Nándor színész felesége lett, majd 1938 május 26-án Szegeden Kalmár Gyula újságíróhoz ment hozzá. Harmadik férje 1947-től a nála tíz évvel fiatalabb zsadányi és törökszentmiklósi Almássy Miklós volt.

Dekoratív megjelenésű, jól éneklő és táncoló színésznő volt, többnyire énekesnőket, illetve félvilági nőket alakított.

Életének utolsó felvonása ihlette Bacsó Pétert a "Te rongyos élet" című film elkészítésére. Életéről dokumentumfilmet készített az RTL Klub XXI. század c. műsora.

Szerepei:

  1. Fehérvári huszárok (1938) - hölgy Selmeczyék estélyén
  2. Vadrózsa (1938-39) - Tertay Gézáné Hertelendy Mici, szubrett
  3. Szervusz, Péter! (1939) - Tornay Péter barátnője
  4. Pénz áll a házhoz (1939) - énekesnő
  5. Mindenki mást szeret (1940) - Flóra, Horváth Gábor felesége
  6. Szíriusz (1942) - Párkányi Kata bárónő
  7. Házassággal kezdődik (1942-43) - Vilma, színésznő
  8. Éjjeli zene (1943) - Charlotte
  9. Rákóczi nótája (1943) - cseh nő
  10. Nászinduló (1943) - Helén
  11. A két Bajthay (1944) - Lilian Smith, színésznő
  12. Egy pofon, egy csók (1944) - Ellen Elly, énekesnő

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Délibáb 1943/39. ♦ Film, Színház, Irodalom 1940/45. 1943/33. ♦ FamilySearch (házassági 1938 halotti)

Galéria