Ágh Ilona

Ajtay Andor

Ágotai Géza
filmújságíró, híradószerkesztő

Születés: Budapest, 1908. február 10.
Halálozás: ?, 1995.

Szülei: Ágotai (1899-ig Fülbier) Béla iskolaigazgató, a Pedagógiai Filmgyár Rt. vezérigazgatója, Birkl Margit
Kitüntetései: Vöröskereszt díszjelvénye (1943), Magyar Érdemrend lovagkeresztje (1943)
Lakása: Budapest XII. Fürj utca 4. (1939-1970)

Kisgyerekként egy film mellékszerepét alakította egy háborús filmben. Jogi egyetemet végzett, majd ügyvédként praktizált. 1932. augusztus 16-tól a Magyar Film Irodánál dolgozott híradószerkesztőként, 1939 júliusától cégvezetőként. 1934-ben tagja volt a második velencei Biennálé magyar küldöttségének. Az Eucharisztikus kongresszusról szóló dokumentumfilm szerkesztője volt. 1939 februárja és 1942 februárja között a kamarai szaklap, a Magyar Film főszerkesztője volt és részt vett az 1940-ben megjelent első magyar Filmlexikon szerkesztői munkálataiban is. 1940-1944 között tagja volt a Szerzői Jogi Szakértő Bizottságnak. 1942 februárjában a Magyar Rádió műsorszerkesztője és cégvezetője, decemberben igazgatóhelyettese lett. 1943 elején megválva a Rádiótól minden erejét a Filmirodában folyó munkákra összpontosította. Pozícióját a Stúdióban K. Halász Gyula töltötte be. 1943. májusában kiküldött előadója volt a Zágrábban megrendezett első európai nemzetközi keskenyfilm kongresszusnak. 1947-ben a Faexport Kft. képviselője volt, további sorsa ismeretlen. 1970-ben még élt.

Felesége dr. Tölgyesy Felícia Mária, az MFI előadónője volt, akit 1942. szeptember 9-én vett feleségül, és akitől gyermekei Ágotai György és Marina.

Filmszerepe:

  1. Őrház a Kárpátokban (1914) - Mészárosék kisfia

Szerkesztő:

  1. Pax Vobiscum (1938, riport)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Nemzeti Újság, 1938/123. ♦ Napi Hírek, 1943/0547. ♦ Az Est, 1939/156. ♦ Budapesti Közlöny, 1940/59. ♦ Esti Ujság, 1943/20. ♦ Oktatófilm Közlemények, 1943/6. ♦ FamilySearch (születési házassági) ♦ Gyászjelentések: apósa anyósa ♦ Közjegyzői okirat, 1947.

Galéria