Abonyi Géza

Ábrányi Emil ifj.

Abonyi Tivadar
színész, rendező, festő

Születés: Budapest, 1887. október 18.
Halálozás: Budapest, 1968. október 9.

Szülei: Abonyi János, Fábián Leopoldina
Lakása: Budapest VI. Andrássy út 113. (1920)

1907-ben végzett a Színművészeti Akadémián, majd a kassai Komjáthy-féle társulatnak volt tagja, később a fővárosban a Magyar Színháznak, majd a Népoperának. Harcolt az I. világháborúban, majd leszerelését követően különböző budapesti színházaknál Belvárosi Színház, Nemzeti Színház, Andrássy úti Színház vállalt szerepeket. A Nemzeti Színházban egyben rendezőként, illetve játékmesterként is dolgozott. 1945-től fogva volt a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője, 1949-től két éven át pedig a budapesti Operaházban működött ugyancsak rendezőként. A két háború között részt vett a Műcsarnok kiállításain. 1929-ben gyűjteményes kiállítással mutatkozott be az Ernst Múzeumban. 1950-1955 között színpadtervezést tanított az Iparművészeti Főiskolán.

1920. október 17-én házasságot kötött Regős Mária színésznővel.

Filmszerepei:

  1. A magas diplomácia (1919) - Kurt herceg
  2. Ó-Hara (1920) - Maypoole
  3. Egy kalandor naplója (1920) -Rafael
  4. Nick Winter négy új kalandja (1920) - Roland
  5. A szerelem mindent legyőz (1920)
  6. Diadalmas élet (1923) - Teddy Bell költő
  7. Premier a Nemzetiben (1941, rövid) - önmaga

Forrás: Wikipedia ♦ FamilySearch (házassági) ♦ Kieselbach