Abay Gyula

Abonyi Tivadar

Abonyi Géza
színész

Születés: Budapest, 1894. október 23.
Halálozás: Budapest, 1949. június 23.

Szülei: Abonyi János, Willner Emília
Lakása: Budapest I. Horthy Miklós u. 52. (1937-38), VI. Bajza u. 18. (1949)

1915-ben végezte el a Színiakadémiát és a Magyar Színház tagja lett. Harcolt az I. világháborúban, majd 1917-től az Intim Kabaréban szerepelt. 1919-ben a Nemzeti Színház szerződtette és haláláig a színház tagja is maradt. 1941-től a Színiakadémián, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolán drámai gyakorlatot és beszédművészetet tanított. 1945-1948 között a Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének elnöke volt.

Felesége Gaál Alice színésznő volt, akit 1928. október 29-én vett feleségül.

Szerepelt némafilmekben, de igazi sikereit hangosfilmen aratta. 1943-ban a Rákóczi nótája c. produkció címszereplője volt.

 

 

 

Filmszerepei:

  1. A megbűvöltek (1921) – Ordynoff, diák
  2. Fehér galambok fekete városban (1923) – művész
  3. Premier a Nemzetiben (1941, rövid) - önmaga
  4. Késő (1943) – Dr. Benczés Sándor, adjunktus
  5. Sziámi macska (1943) – Sármány Aurél, ázsiakutató professzor
  6. Rákóczi nótája (1943) – II. Rákóczi Ferenc
  7. Idegen utakon (1944) – Bálint, klinikai professzor

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (halotti)