AZ ALVAJÁRÓ

Tartalom

A tata szeretne olykor-olykor kirúgni a hámból, de szigorú és erkölcsös felesége kemény katonai szubordináció alatt tartja. Keserű a tata élete. Csak nagy ritkán kap egy-egy koronát egy pohár sörre. Egyszer megszokott vendéglőjében barátai nagyon csábítják, maradjon velük tovább, mert egy jó kis züllés van kilátásban, előbb az operába mennek, azután jön majd a lumpolás. A tata szomorúan rázza a fejét: nem lehet. A tekintete ekkor a színlapra téved: az Alvajárót hirdetik rajta. Remek ötlete támad. Ezentúl ő is „alvajáró” lesz, így fogja becsapni feleségét, hogy több kimenőhöz jusson. A dolog tényleg sikerül. Előbb csak apróbb tüneteket produkál, majd mikor látja, hogy a felesége nemcsak elhiszi, de még félti is, elhatalmasodik rajta a borzalmas kór. Az asszony orvost hívat, aki a „beteget” alapos vizsgálatnak veti alá, hiába tiltakozik a tata, hogy neki nincs semmi baja. Az asszony leinti, hogy hallgasson, mert ők jobban tudják. Persze az orvos is a baráti körhöz tartozik, és igen súlyos bajt állapít meg. Figyelmezteti az asszonyt, hogy a beteget a világért sem szabad felébreszteni, ha rájön a kórság. Hagyni kell, hogy menjen az útjára, az alvajárókat sose éri baj, felettük a jó szellemek őrködnek. Az asszony áhítattal hallgatja az orvos intelmeit, s kezeit tördelve fohászkodik, hogy bárcsak meggyógyulna az ő tatája. Az orvos biztosra ígéri a gyógyulást, de előírja, hogy kímélni kell a beteget, nem szabad bosszantani, mert akkor végzetessé válhat a baj.  Így a tata megszerzi magának az állandó kimenőt, s az asszonynak nem tűnik fel, hogy mindig akkor jön rá férjére az alvajárás, amikor baráti összejövetel van a törzsvendéglőben. Aggódva figyeli álmában útnak induló urát, s még esernyőjét is kezébe nyomja, hogy meg ne ázzon.

Galéria