Vágó Mary

Vajda László

Vágóné Margit
színésznő

Születés: Gyula, 1863. május 11.
Halálozás: Budapest, 1951. október 17.

Eredeti neve: egyházasmiklai Berzsenyi Margit
Szülei: egyházasmiklai Berzsenyi Károly színész, író, Szakonyi Adél színésznő
Beceneve: Vágó néni
Lakása: Budapest I. Attila út 75. (1951)

A költő Berzsenyi Dániel leszármazottja. Ikertestvére Piroska. Zárdában nevelkedett, majd 1880-ban színpadra lépett Balogh György társulatánál. Többnyire vidéken játszott (Miskolc, Szabadka, Temesvár, Debrecen), leghosszabb ideig Komjáthy János kassai színtársulatában. 1922-26-ig a Renaissance, 1927-1937 között a Belvárosi és az Andrássy Színházban játszott, ezután a Vígszínház tagja lett. 1945 után még fellépett a Madách Színházban.

1894-ben Nagyszombatban ment férjhez Vágó István (szül. Deregnyő, 1860.) színészhez.

Idős korát meghazudtoló frissességgel játszott komikus figurákat a magyar hangosfilmeken, de drámai szerepben is emlékezetes alakítást nyújt.

Filmszerepei:

  1. Szent Péter esernyője (1935) – özv. Münz Jónásné
  2. Légy jó mindhalálig (1936) – trafikosnő
  3. Lovagias ügy (1936-37) – Virág Andor anyja
  4. Torockói menyasszony (1937) – falusi öregasszony
  5. Pesti mese (1937) – szállásadó néni
  6. A férfi mind őrült (1937) – özvegy Párkányné, szállásadó
  7. Pusztai szél (1937) - Mariskó, Anna cselédje
  8. Hotel Kikelet (1937) – Ágh Feri anyja
  9. Két fogoly (1937) – Dr. Takács Péter anyja
  10. Az örök titok (1938) – Francois Montmoulin plébános anyja
  11. A miniszter barátja (1939) – Kovács János vegyészmérnök anyja
  12. Semmelweis (1939) – Semmelweis Ignác házinénije
  13. Zárt tárgyalás (1940) – Szentgyörgyi Péter anyja
  14. Magdolna (1941) – Tímár Péter anyja
  15. Bűnös vagyok (1941) – Kádár néni, házvezetőnő
  16. Dr. Kovács István (1941) – Dr. Kovács István anyja
  17. Régi keringő (1941) – Dudva Mihály anyja
  18. A régi nyár (1941) – Tamássy Miklós süket nagyanyja
  19. Behajtani tilos! (1941-42) – Kerekesné, Juliska nagymamája
  20. Enyém vagy! (1942) – Kovács néni, a kávémérés tulajdonosa
  21. Üzenet a Volga-partról (1942) – Juli néni, Vihar András nagyanyja
  22. Szerető fia, Péter (1942) – Balog Gáspárné, Örzse, Péter édesanyja
  23. Katyi (1942) – utas a vonaton
  24. Magyar Kívánsághangverseny (1943)
  25. Menekülő ember (1943) – Vedres Sándor házvezetőnője
  26. Tavaszi álom (1943, rövid)
  27. Fény és árnyék (1943) – Kende Éva anyja
  28. Tengerparti randevú (1943, magyar-bolgár) – Bakoss professzor anyja
  29. Viharbrigád (1943) – Bazsó Péter anyja
  30. Zörgetnek az ablakon (1943)
  31. A tanítónő (1945) – Aranyiné, parsztasszony

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon / FamilySearch (halotti)