Szitnyai Zoltán

Szohner Olga

Szlatinay Sándor
zeneszerző, rendező

Születés: Lugos (ma: Románia), 1899. december 25.
Halálozás: (NSZK), 1980. október 22.

Névváltozat: Alexander von Slatinay
Eredeti neve: szlatinai Ledniczer Dezső Sándor
Szülei: szlatinai Ledniczer (utóbb Szlatinay) Sándor Dezső tábornok, Holzner Matild
Lakása: Budapest V. Gróf Tisza István utca 18. (1927), Prohászka Ottokár utca (1934 körül)

Ludovika Akadémiát végzett, majd fogorvosi diplomát szerzett és praktizált, továbbá a Zeneakadémián is tanult. Számos operettet írt (Vőlegényem, a gazember, Leányálom), azután a harmincas évek elején Ausztriában Fejős Pál mellett dolgozott. 1934-től itthon élt, hamarosan nagysikerű filmslágerek komponistájaként vált ismertté, majd filmrendező lett. 1943-44-ben a zsidótörvények szigorítása miatt nem dolgozhatott. 1945-ben emigrált, az NSZK-ban is termékeny rendező és zeneszerző volt.

Felesége dr. Popper Lili volt, akit 1927. december 24-én vett feleségül és akitől leánya Mária (sz. 1928.) vágógyakornok. Nevét hivatalosan 1936-ban változtatta meg nemesi előnevének meghagyásával.

Nagy sikere volt filmzenéivel majd vígjátékok kedvelt rendezője lett. Véletlenül lett belőle filmrendező; az 1937-es Hetenként egyszer munkacímű fimjéhez nem találtak rendezőt, s a Hunnia igazgatója, Bingert János őt ajánlotta a produkció figyelmébe, mondván "„Négy éve látom itt a gyárban, ha két zeneszámot szerzett egy filmhez, akkor már első forgatási naptól a befejezésig kibicel a felvételeknél. Biztosan tud már mindent, ami a filmrendezéshez kell." Minden általa rendezett magyar filmhez sajátmaga írt zenét. 1940-ben Rómában megrendezte a Bercsényi huszárok olasz verzióját Il capitano degli Ussari címmel, Tabódy Klári főszereplésével. 1949-ben vígjátékot rendezett Heinz Rühmann-nal a főszerepben (Boldoggá teszlek), 1951-ben Jaj annak, aki szeret c. filmje megbukott. 1955-ben a Kurt Hoffmann rendezte Három ember a hóban zeneszerzője volt.

Zeneszerző:

  1. Arsene Lupin utolsó kalandja (szkeccs - 1921)
  2. A koldusgróf (1922, szkeccs változat)
  3. Az új rokon (1934)
  4. Köszönöm, hogy elgázolt (1935)
  5. Édes mostoha (1935)
  6. Három sárkány (1936)
  7. Hetenként egyszer láthatom (1937)
  8. Az én lányom nem olyan (1937)
  9. Beszállásolás (1938)
  10. Érik a búzakalász (1938)
  11. Szervusz, Péter! (1939, Pásztor Zoltánnal)
  12. Tökéletes férfi (1939)
  13. Az utolsó Wereczkey (1939)
  14. Bercsényi huszárok (1939)
  15. Sok hűhó Emmiért (1940)
  16. Szüts Mara házassága (1941)
  17. A láp virága (1942)

Rendező:

  1. Hetenként egyszer láthatom (1937)
  2. Beszállásolás (1938)
  3. Szervusz, Péter! (1939)
  4. Tökéletes férfi (1939)
  5. Az utolsó Wereczkey (1939)
  6. Bercsényi huszárok (1939)
  7. Sok hűhó Emmiért (1940)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági 1927) ♦ Sporthírlap, 1937. február 20. ♦ Emlékek a magyar játékfilm történetéből - 3. rész (1931 - 1938)

Galéria