Szentgyörgyi István színészi pályáját 1861-ben, tizenkilenc évesen kezdte Kassán. 1870-től egészen haláláig a kolozsvári társulat tagja, hatvan esztendeig egész Erdély „Pistabácsi”-ja volt. Bár többször hívták Budapestre, nem tudta hűtlenül elhagyni a kolozsvári publikumot, mely őt annyira szerette, dédelgette. Játékának csodálatos természetessége, humorának melegsége a legkiválóbb magyar színészek közé emelték. Sokoldalú művész volt, emlékezetes alakításokat nyújtott Shakespeare darabjaiban, játszotta Menenius Agrippát, Falstaffot, Jagot-t, Julius Caesart. Hetvennyolc alkalommal formálta meg az Ember tragédiája Luciferjét. Leghitelesebben azonban a magyar népi alakokat keltette életre: Bánk bán Tiborcát, a „Peleskei nótárius”, a „Cigány” és a „Vén bakancsos” címszerepeit. „A magyar földnek egy darabja elevenedett meg a lépései alatt ezekben a szerepeiben s a magyar lélek titokzatos gazdagsága, mélysége és virtusa nyílt meg a nézők ámuló szeme előtt kristálytisztán, átlátszóan.” – írta róla Janovics Jenő.
Filmjei:
- A tolonc, (1914) - Mrawcsák
- Bánk bán (1914) - Tiborc
- Tetemrehívás (1915) - öreg vadász
- Éjféli találkozás (1915) - Márton gazda
- Liliomfi (1915) - Szilvai professzor
- A peleskei nótárius (1916) - nótárius
- A tanítónő (1917) - id. Nagy István
- A vén bakancsos és fia, a huszár (1917) - Sugár Mihály, a vén bakancsos
- Csaplárné a betyárt szerette (1917)
- A kém (1922)
- Lélekrabló (1922)
