Szabó Sándor

Szakács Andor

Szabolcs Ernő
színész, rendező, producer

Születés: Budapest, 1887. április 23.
Halálozás: Budapest, 1964. február 27.

Szülei: Singer Sándor, Schőn Sarolta
Lakása: Budapest VII. Aréna út 64. (1911), V. Katona József utca 31. (1927)

Bécsben Kereskedelmi Akadémiát végzett. 1910-ben a Vígszínkörben kezdte pályáját. Ezután Max Reinhardt mellett rendezést tanult. Pályája kezdetén a Városligeti Színkörben, Nagyváradon és Kolozsvárott is próbálkozott. 1912-13-ban a Ferenczy Kabaréban, 1913-1916 között a Király Színházban, 1916-17-ben a Népoperában lépett fel. 1915-1919 között az Apolló Kabaré rendezője volt. 1917-ben a Phőnix Filmgyár adminisztratív igazgatója lett. 1920-ban a Colosseumban rendezett. 1920-1922 között a Vígszínház titkára, 1923-1924-ben a Fővárosi Operettszínház rendezője, 1924-1928 között főrendezője, 1928-29-ben igazgató főrendezője volt. 1929-30-ban a Nyári Operettszínházat vezette. 1926-ban és 1930-ban a Vígszínházban is rendezett. 1930-31-ben az Andrássy úti, 1931-32-ben a Bethlen téri Színpad főrendezőnek, 1932-33-ban a Pesti Színház rendezőnek szerződtette. 1930-1935 között és 1939-ben a Fővárosi Operett-, 1932-33-ban és 1936-37-ben a Víg-, 1935-ben és 1937-38-ban a Royal, 1935-37 között a Városi, 1937-ben a Művész Színházban rendezett. 1942-től 1944-ig az OMIKE Művészakció egyes bemutatóit állította színre. 1945-ben a Fővárosi Operettszínházban, 1946-ban a Béke Színházban és a Royal Revü Varietében, 1947-48-ban Szegeden, 1948-ban a Magyar, 1948-49-ben a Modern Színházban folytatta pályáját. Ezután jobbára varietékben dolgozott: 1949-1951 között a Fővárosi Varietében, 1951-ben a Kisvarietében, 1957-58-ban és 1960-ban a Kamara Varietében. Szabolcs Ernő a két világháború közötti operettélet meghatározó személyisége volt. Rendezéseit alapos szakmai tudás, ötletesség, az operett alkotóelemeinek látványos gazdagsága és harmóniája jellemezte. Az elsők között rendezett revüt Budapesten.

1911. december 14-én feleségül vette Szöllősy Rózsi színésznőt, akitől 1927-ben elvált. Második felesége Szöllősy tíz évvel fiatalabb húga, Schwartz Piroska volt, (1902-1969) volt, akitől fia, Sándor (1928 - 1945. márc. 25) született. 1938-ban feleségével együtt kikeresztelkedett.

Filmszerepei:

  1. Krausz doktor a vérpadon (1913, szkeccs) - tökfilkó
  2. Szerbia hadat üzen! (1914, rövid)
  3. A paradicsom (1915, szkeccs)
  4. A szerencse fia (1916) - Dávid, börzeügynök

Producer:

  1. Az ősasszony (1919, Antal Józseffel, Szalai Ödönnel)

Művészeti vezető:

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon ♦ FamilySearch (házassági 1911 1927)

Galéria