Rejtő Mária

Renner Endre

Reklám-diapozitív
Állóképes mozireklám-diapozitív

Üveglemezre fényképezett és kézzel színezett állóképek, amelyeket a filmelőadások (reklámfilm, híradó és játékfilm) megkezdése előtt zenekíséret mellett kifejezetten erre a célra épített projektorokon vetítettek a vászonra. Ez idő alatt a közönség elfoglalta helyét a nézőtéren és félhomályban várta az előadás kezdetét. Az első reklámdiák keletkezésének és előadásokon történő vetítésének ideje nem ismert. Adler Miksa vállalkozása az első, amiről fennmaradt, hogy 1912-ben üveglemezeket készített mozik számára, ahol azokat reklámozás céljából használták. A hangosfilm első évtizedeiben a főként fekete-fehér filmeket játszó mozikban érthető volt a ennek a színes műfajnak a népszerűsége, amely valamikor a hatvanas évek derekán ért véget.

A reklámdiákat többnyire erre szakosodott vállalkozások készítették (pl. Vértes Kinoton, Torda József, Fekete György, Kádár Zoltán, stb.), de a nagyobb filmgyárak is foglalkoztak ilyen reklámeszközök tervezésével, elkészítésével (pl. a Magyar Filmiroda Reklámosztálya). Vidéken és peremkerületekben a reklámdiákat sokszor a helyi fényképészek készítették, de fennmaradt olyan szöveges reklámdia is, amelyen a feliratokat kézzel írták rá a lemezre. Az államosítás után a reklámdia gyártásába bekapcsolódott a Magyar Hiredtő Vállalat, népszerűbb nevén a MAHIR is.

A 8,5 x 8,5 cm méretű reklámdia egy ekkora méretű átlátszó üveglemezből, valamint egy másik, kisebb lemezből állt, amelyen a reklámgrafikát fotográfiai úton jelenítették meg. Ennek ecsettel történő kézi színezése után a két üveglemezt úgy forgatták egymással szembe, hogy a kisebb lemez emulziós oldala, vagyis az információ a két üveglap közé kerüljön. A lemezeket pormentes állapotban fekete kasírozókartonnal ragasztották egymáshoz olyan formán, hogy a képről a nem kívánt részleteket kitakarták. Az így elkészült reklámdiák tartósak voltak és a porra, karcolásra, nagyobb igénybevételre sem voltak érzékenyek. Veszélyt egyedül a törés és a nedves helyen való tárolás jelentett. Több évtized után megállapítható, hogy a színezéshez használt vegyszerek minősége kitűnő volt, sem a vetítés, sem az eltelt idő nem fogott rajta. Az egyszerűbb fényképészlaboratóriumokban készült reprodukciók sokszor nem tökéletesen sikerültek, gyakoriak voltak a figyelmetlenségből eredő ún. parallaxis-eltérések, valamint sok helyen nem a grafikához tartozó tárgyak (pl. rajzszeg, nagyító, olló, másik grafika) is rákerültek a reprodukcióra. A gyártás kisipari jellege gyakran a hemzsegő helyesírási hibákból is kitűnik.

A reklámdiák vetítésére a mozigépházakban a mozgófilm vetítőberendezések mellett rendszeresítettek ívlámpás vagy szénszálas megvilágítású projektorokat, melyeknek képkapujában fabetétes rendszerrel, kézi adagolással kellett a diaképeket vetíteni. A képváltások kitakarás nélkül, jobbról balra, majd balról jobbra történtek. A legnépszerűbb vetítőgép a németországi Jenában, az 1930-as években gyártott Zeiss "Ikon" termékcsaládba tartozó "Consul" típusú vetítő volt, melyet Magyarországon a Hafa (Hatschek és Farkas) cég forgalmazott. Hármas kondenzorral és homorú vetítőtükörrel, 250 W-os izzóval 12 m-ről 2 m átmérőjű képet vetít. A vetítőgépek kölcsönzésével és szervizelésével is foglakozott a legnagyobb diapozitív gyártó, a Torda-cég. A reklámblokkot rendszerint gramofonlemezes zenekísérettel egészítették ki, és addig tartott, amíg a közönség elfoglalta a helyét a nézőtéren. Az állóképes reklámokat a nagyobb mozikban mozgóképes reklámblokk követte. Az 1937-ben készült Az ember néha téved című vígjáték mozijelenete autentikus képet ad a harmincas évek mozijainak reklámkultúrájáról.

A reklámdiák, mivel előállításuk viszonylag egyszerű volt, jellemzően lokális tartalmúak voltak, ami azt jelentette, hogy főleg vidéken a helyi, vagy a filmszínház környezetében lévő vállalkozásokat népszerűsítették. Egyes visszaemlékezések szerint a gépészek megvesztegethetők voltak, és az adott reklámdiát tovább tartották a fény előtt, míg a konkurenciáét csak villanásnyi időre.

A filmek előtt vetített reklámdia-műsorszám olyan népszerű volt, hogy az ötvenes évektől kezdve mozgófilmre ültették át a műfajt. Ilyen zenekísérettel és hangalámondással készített ún. "diasorozatok" egészen a nyolcvanas évekig voltak láthatók a hazai mozikban.

A reklámdiákból, holott nagyon hosszú ideig voltak használatban, mára nagyon kevés maradt fenn. Ami megmaradt, az utóbbi időkben felértékelődött az aukciós tételek között, de van példa arra is, hogy az alkotó igény újragondolja a hasznosításukat.

Reklámdia készítéssel foglalkozó vállakozások:

  • ADLER MIKSA FOTOTECHNIKAI LEMEZEK MŰINTÉZETE Budapes, VII. Elemér utca 28.
  • MAGYAR FILMIRODA RT. Budapest IX, Hungária-alsókörút (Könyves Kálmán krt.) 15.
  • TORDA JÓZSEF "rádióskála és diapositív specialista fényképész", Budapest, VI. Nagymező utca 28., majd Jókai tér 8., majd VIII. Rákóczi út 57/b.
  • VÉRTES KINOTON Film és reklámvállalat, Budapest, VI. Andrássy út 49.
  • FEKETE GYÖRGY Diapozitív speciálista, Budapest, VIII. Rákóczi út 17., majd VIII. József körút 9.
  • KÁDÁR ZOLTÁN Budapest, Kertész utca 8.
  • UNGÁR S. "Fototechnikai és diapositiv laboratórium", Budapest, VIII. Rökk Szilárd utca 11.
  • EHRENTAL-FOTÓ Budapest, VIII. Rökk Szilárd utca 11.
  • KÖNCZÖL ANTAL DIAPOZITÍV-TRÜKKFILM-FOTO Budapest, VII. Erzsébet körút 29., VI. Taksony utca 5.
  • REINER REKLÁM
  • JUHÁSZ [fényképész] Hódmezővásárhely
  • SZEMERE MIKLÓS
  • MAGYAR HIRDETŐ VÁLLALAT

Forrás: Filmművészeti évkönyvek (1920-1949) ♦ Bíró Ferenc szóbeli közlése ♦ Németh Tamás fotógyűjteménye  MaNDA Core

Galéria