Ránki György

Rápolthy Anna

Ranódy László
forgatókönyvíró, rendezőasszisztens, rendező

Születés: Zombor (ma: Szerbia), 1919. szeptember 14.
Halálozás: Budapest, 1983. október 14.

Eredeti neve: Raniszavjevits László
Szülei: Dr. Ranódy (Raniszavjevits) György pénzügyminisztériumi osztályfőnök, Karvázy Jolán

A budapesti egyetem jogi karán tanult, egyúttal 1939-től a Hunnia Filmgyárban gyakornok, utóbb segédrendező. 1942-ben a pécsi egyetemen doktorált. 1945-1948 között a Nemzeti Parasztpárt filmcégének, a Sarló Filmnek a vezetője, ezután a Nemzeti Filmgyártó Vállalat művészeti vezetője, majd a MAFILM rendezője. 1965-66-ban a Filmgyár filmszínészképző stúdiójának igazgatója. 1948-1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán filmrendezést és filmdramaturgiát tanított.

1944. december 14-én Szentendrén feleségül vette Kótzián Katalin produkciós titkárnő, dalszövegírót.

1943-ban Darvas József Szakadék és Móra Ferenc Ének a búzamezőkről c. műveit akarta filmre vinni, de a cenzúra nem engedélyezte. A háború után kétszer Nádasdy Kálmán társrendezője volt (Ludas Matyi, Föltámadott a tenger), majd irodalmi művek gondos, árnyalt és hangulatteremtő filmváltozataival szerzett elismerést. A Pacsirta Cannes-ban (1963), az Árvácska Karlovy Vary-ban (1975) díjat is nyert.

 

Gyakornok:

  1. Karosszék (1939)

Ügyelő:

  1. Tóparti látomás (1940)
  2. Magdolna (1941)

Rendezőasszisztens:

  1. Fűszer és csemege (1939)
  2. Gül Baba (1940, ifj. Lázár Istvánnal)
  3. Mindenki mást szeret (1940)
  4. Magdolna (1941, ifj. Lázár Istvánnal)
  5. Bűnös vagyok (1941)

Forgatókönyvíró:

  1. Szakadék (1956)
  2. Egyiptomi történet (1962)
  3. Elkerülhető! (1973, rövid)
  4. Árvácska (1976)
  5. Hatholdas rózsakert (1978)
  6. Színes tintákról álmodom (1980)

Meg nem valósult filmforgatókönyve:

  1. Szakadék (1943, Darvas Józseffel)

Rendező:

  1. Lúdas Matyi (1949)
  2. Föltámadott a tenger (1953)
  3. Hintónjáró szerelem (1954)
  4. Szakadék (1956)
  5. A tettes ismertelen (1957)
  6. Akiket a pacsirta elkísér (1959)
  7. Légy jó mindhalálig (1960)
  8. Pacsirta (1963)
  9. Aranysárkány (1966)
  10. Bajai moziak (1968, rövid)
  11. Árvácska (1976)
  12. Hatholdas rózsakert (1978)
  13. Színes tintákról álmodom (1980)

Róla megjelent: Karcsai Kulcsár István: Ranódy László (Filmbarátok Kiskönyvtára - Kortársaink a filmművészetben). Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum - Népművelési Propaganda Iroda, [Budapest], [1983.].

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon