Polgár Margit

Polik Dezső

Polgár Tibor
zeneszerző

Születés: Budapest, 1907. március 11.
Halálozás: Toronto (Kanada), 1993. augusztus 27.

Szülei: Polgár Géza újságíró, Sziklay Sarolta Karolina
Nagybátyja vitéz Sziklay György István tábornok
Díjai: Erkel-díj (1952, 1953)
Lakása: Budapest VII. Rákóczi út 76. (1929)

Gimnáziumi tanulmányai után a budapesti Tudományegyetemen esztétikát és művészettörténetet hallgatott, ezzel párhuzamosan a Nemzeti Zenedében és a Zeneakadémián Kodály Zoltán, Siklós Albert és Keéri-Szántó Imre tanítványa volt zeneszerzés és zongora szakon. A Magyar Rádió megalakulásakor (1925) a Rádió zeneszerzője, 1929. december 1-től karnagya, 1945-től a zenei osztályának vezetője, 1949-től 1950-ig művészeti igazgatója volt. A 30-as években egy ideig a Nemzeti Színház karmestere volt. 1944-ben a zsidótörvények megszigorítása miatt nem dolgozhatott, későbbi felesége, Nagykovácsi Ilona bújtatta. 1958-1961 között a Petőfi és a Jókai Színház zenei vezetője. 1961-ben emigrált; előbb az NSZK-ban, 1964-től Kanadában élt, ahol 1966-tól 1975-ig az University of Toronto zenei fakultásának tanára volt.

1929-ben áttért a református hitre. 1929 augusztus 3-án feleségül vette Laky Tóth Erzsi énekesnőt, majd 1947. július 10-én Nagykovácsi Ilona énekesnőt.

A harmincas évek közepétől kedvelt zeneszerző, számos nagy filmsiker fűződik a nevéhez. Zilahy Lajos filmjeit mindig ő hangszerelte. Népszerűsége a háború után is töretlen volt. Egyik utolsó, 1957-es filmjében meg is jelenik egy operaházi zenekar élén.

Zeneszerző:

  1. Az új földesúr (1935, Ránky Györggyel)
  2. Szenzáció! (1936)
  3. Zivatar Kemenespusztán (1936)
  4. Az aranyember (1936, Ránky Györggyel)
  5. Torockói menyasszony (1937)
  6. Pergőtűzben (1937)
  7. Pusztai szél (1937)
  8. Te csak pipálj, Ladányi! (1938)
  9. Magyar gépipar (1938, kultúrfilm)
  10. Halálos tavasz (1939)
  11. Dankó Pista (1940, Sándor Jenővel)
  12. Hazajáró lélek (1940)
  13. Rózsafabot (1940)
  14. Gyurkovics fiúk (1940-41)
  15. Egy tál lencse (1941)
  16. Magdolna (1941)
  17. A szűz és a gödölye (1941)
  18. Szép csillag (1942)
  19. Szíriusz (1942)
  20. A tökéletes család (1942-43, Egyed Miklóssal)
  21. Valamit visz a víz (1943)
  22. Ördöglovas (1943)
  23. A tanítónő (1945)
  24. Ének a búzamezőkről (1947)
  25. Beszterce ostroma (1948)
  26. Zöld-sárga-piros (1949, rövid)
  27. Díszmagyar (1949)
  28. Déryné (1951)
  29. Erdei sportverseny (1952, rövid)
  30. Budapest (1953, rövid)
  31. Kutyakötelesség (1953, rövid)
  32. A bűvös szék (1954, rövid)
  33. Rokonok (1954)
  34. Pixi és Mixi a cirkuszban (1954, rövid)
  35. Fel a fejjel! (1955)
  36. Gázolás (1955)
  37. Tanár úr, kérem... (1956)
  38. Bakaruhában (1957)
  39. Nyitva a kiskapu (1958)
  40. Don Juan legutolsó kalandja (1958)
  41. Felfelé a lejtőn (1959)
  42. Vörös tinta (1960)

Zenei vezető:

  1. A magyar bor (1936, kultúrfilm)
  2. A magyar gyümölcs (1936, kultúrfilm)
  3. Juhtenyésztés Magyarországon (1936, kultúrfilm)
  4. Sertéstenyésztés Magyarországon (1936, kultúrfilm)
  5. Baromfitenyésztés Magyarországon (1936, kultúrfilm)
  6. A harapós férj (1937)
  7. A magyar ló (1937, rövid)
  8. Erzsébet királyné (1940)

Filmszerepe:

  1. Don Juan legutolsó kalandja (1958) - opera karmester

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (születési házassági 1929)