Pillér Vera

Pless Ferenc Filmvállalat

Pless Ferenc
producer, gyártásvezető

Születés: Budapest, 1898. december 2.
Halálozás: Budapest, 1957. november 8.

Szülei: Pless Adolf ügyvéd, Klein Ida
Lakása: Budapest Rudolf tér 1. (1939)

Gimnáziumi érettségi után 1916-ban került a filmszakmába. Kezdetben segédrendező Korda Sándor mellett, majd önálló rendező. A húszas évek második felében a Phöbus Film kölcsönosztályán dolgozott, majd 1928-ban megalapította saját filmvállalatát Pless Ferenc Filmvállalat néven, 1935-ben Kiss Józseffel társulva a Harmonia Filmipari és Filmforgalmi Kft.-t, amelynek ügyvezetője lett. 1939-ben a zsidótörvények miatt lemondatták a vezetésről, de gyakorlatilag továbbra is irányította a Harmonia Filmet és az Imago filmvállalatot 1941-1942-ig. A II. világháború után 1947-ig „Harmonia-Pless Film” néven ismét volt cége. 1949-1952 között a Hunnia filmgyár gyártásvezetője.

Egy némafilmet rendezett, majd az egyik első hangosfilm producere lett. Nagy sikerfilmek gyártója, akit az államosított filmgyártásban is foglalkoztattak.

 

Rendező:

  1. Túl a Nagykrivánon (1921)

Forgatókönyv:

  1. Túl a Nagykrivánon (1921)

Producer:

  1. Csókolj meg, édes! (1932)
  2. Az új rokon (1934)
  3. A csúnya lány (1935)
  4. Három sárkány (1936)
  5. Az én lányom nem olyan (1937)
  6. A kölcsönkért kastély (1937)
  7. Magdát kicsapják (1937-38)
  8. Péntek Rézi (1938)
  9. Rozmaring (1938)
  10. Semmelweis (1952)

Gyártásvezető:

  1. Erzsébet királyné (1940)
  2. Janika (1949)
  3. Kis Katalin házassága (1950)
  4. Becsület és dicsőség (1951)
  5. Ütközet békében (1952) 
  6. Első fecskék (1952)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (születési)