Paál Sándor

Pacséry László

Pacséry Ágoston
rendező, naplóvezető, forgatókönyvíró

Születés: Nagybecskerek (ma: Szerbia), 1903. március 30.
Halálozás: Budapest, 1977. június 10.

Szülei: Dr. Pacséri Károly királyi tanfelügyelő, Mocznik Gizella
Lakása: Budapest III. Zsigmond tér 13. (1930-1931), V. Visegrádi utca 5/b. (1942-1943)

1926-ban végezte el a Színiakadémiát, 1927-től 1935-ig a Nemzeti Színház ügyelője és segédszínésze volt, majd rendezéseket is vállalt. A színháztól Németh Antal bocsátotta el, ezután iskolákban, egyesületekben, majd a Városi Színházban és Erdélyben rendezett színpadi előadásokat. 1937-től a filmszakmában dolgozott, az első években számos kultúrfilm forgatókönyvét írta, eközben a Magyar Film c. szaklap állandó munkatársa volt. 1939-40-ben a Városi Színház színésze és rendezője, 1946-47-ben a Béke Színház titkára volt.

1931. június 24-én feleségül vette Horacsek Erzsébetet, akitől 1938-ban elvált. Későbbi felesége Berend Margit (szül. Budapest, 1905. aug. 17.) színésznő volt.

Ő rendezte Gárdonyi Géza Isten rabjai c. művének filmváltozatát.

Színész:

  1. Szováthy Éva (1943)

Naplóvezető:

  1. Földindulás (1939)
  2. Ma, tegnap, holnap (1941)

Forgatókönyvíró:

  1. Földindulás (1939)
  2. A nőnek mindig sikerül (1939)
  3. Mindenki mást szeret (1940)
  4. Ma, tegnap, holnap (1941)
  5. A beszélő köntös (1941, Asztalos Miklóssal, Nóti Károllyal és Palásthy Gézával)

Rendező:

  1. Bajtársak (1942)
  2. Isten rabjai (1942)
  3. Szováthy Éva (1943)
  4. Egy gép nem tért vissza (1943-44)
  5. A hangod elkísér (1944, rövid)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Délibáb, 1944/29. ♦ Képes Sport, 1943/33. ♦ FamilySearch (házassági 1931)

Galéria