Nágay Tibor

Nagy Alice

Nagy Adorján
színész, színházi rendező

Születés: Budapest, 1888. november 24.
Halálozás: Budapest, 1956. augusztus 2.

Nagy AdorjánSzülei: Nagy Ferenc, Börzsey Julianna
Lakása: Budapest VII. Madách Imre tér 7. (1956)

A Színészakadémia elvégzése után 1910-ben Kolozsvárra szerződött. 1918-tól a Nemzeti Színház tagja, 1925-től 31 éven át a Színészakadémia tanára volt. 1930-tól a Pázmány Péter Tudományegyetem lektora, a beszédművészet tanára. 1935-ben a Nemzeti Színház játékmestere, tíz évvel később főrendezője lett. 1949-ben nyugalomba vonult. 1955-ben még egyszer visszatért a színpadra, a Magyar Néphadsereg Színházában lépett fel. 1945 novemberében politikai ügyészként jelen volt Kiss Ferenc népbírósági tárgyalásán, ahol volt kollégája számára halálbüntetést kért a bíróságtól.

Felesége Szabados Piroska volt, akit 1928-ban vett el Kolozsváron.

A néma korszakban filmszínészként is tevékenykedett. Kolozsvári évei alatt Janovics Jenő filmjeinek állandó szereplője volt. 1918 után még néhány budapesti produkcióban is szerepelt. Filmes karrierje a magyar filmgyártás húszas évekbeli hanyatlásával lezárult, a hangosfilm korszakban már nem foglalkoztatták.

 

 

Filmszerepei:

  1. A tolonc (1914) – rendőrtiszt
  2. Bánk bán (1914) – II. Endre
  3. Szibéria (1916) – kórházi orvos
  4. Mesék az írógépről (1916)
  5. A tanítónő (1917)
  6. Nehéz szerep (1917) – Répássy főhadnagy
  7. Az utolsó éjszaka (1917) – Baracs Endre
  8. A vasgyáros (1917) – Philippe Derblay, a vasgyáros
  9. A megbélyegzett (1917) – Ladányi Kálmán, ügyvéd
  10. Ciklámen (1917) – a méltóságos úr
  11. A névtelen asszony (1917) – Raymond Fleuriot
  12. A szerzetes (1917) – Pál
  13. A vágy (1917) – a férj
  14. Hotel Imperial (1917) – Gavorin
  15. A kancsuka hazájában (1918) – rendőrfőnök
  16. Lengyelvér I-II. (1920) – Dynar István gróf
  17. A világrém (1920) – Callot, színész
  18. A szerelem mindent legyőz (1920)
  19. Szentmihály (1920) –  Gróf Steinrück Mihály tábornok

Forrás: Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk.: Székely György. Bp. 1994. Akadémia. ♦ FamilySearch (halotti)