Major Ida

Major Mimi

Major István
színész

Születés: Budapest, 1897. augusztus 17.
Halálozás: ?, 1944.

Szülei: Major (Morgenstein) Dávid kesztyűs, Gombos (Gansl) Ilka
Lakása: Budapest VII. Wesselényi u. 36. (1897-től), II. Hidegkúti u. 79. (1931), VIII. Kun u. 7. (1938)

Rákosi Szidi színésziskoláját végezte el és a Margitszigeti Színpad tagja lett. 1918-ban Sebestyén Mihály szerződtette marosvásárhelyi társulatához. 1922-23-ban a Budai Színkörben, majd 1924-től Sebestyén Géza buda-temesvári társulatában játszott. 1924-25-ben az újpesti Blaha Lujza és a Budapesti Színházban szerepelt. 1927-től 1932-ig a Király Színház táncoskomikusa. 1933-ban a Pesti, a Fővárosi Operett-, a Budai Színkörben, 1934-ben a Royal Orfeum és a Budai Színkör, 1935-ben a Royal Revüszínházban lépett színpadra. 1935-36-ban a Városi, 1936-ban a Király Színház és a Budai Színkör művésze volt. 1937-1939 között a Royal Színház tagja, ezután származása miatt nem léphetett fel. 1944-ben ismeretlen helyen halt meg.

Filmszerepei:

  1. Piri mindent tud (1932) - boy
  2. Havi 200 fix (1936) – kapus
  3. Háromszázezer pengő az utcán (1937) - Bugyorné férjjelöltje
  4. Úrilány szobát keres (1937) – Sovánka Tódor

Forrás: Schöpflin Aladár: Magyar Színművészeti Lexikon ♦ Színházi Élet 1917/43. ♦ Színházi Élet 1918/30. ♦ Pesti Hírlap 1918/127. ♦ 8 Órai Újság 1923/150. ♦ Színházi Élet 1924/28. ♦ Pesti Hírlap 1924/60. ♦ Színházi Élet 1925/14. ♦ Színházi Élet 1930/31. ♦ Színházi Élet 1933/24. ♦ Pesti Hírlap 1933/210. ♦ Színházi Élet 1934/39. ♦ 8 Órai Újság 1935/96. ♦ Színházi Élet 1936/17. ♦ Budapesti Hírlap 1935/261. ♦ Pesti Napló 1937/210. ♦ Pesti Napló 1937/259. ♦ Újság 1938/274. ♦ Horák Magda: A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években ♦ Familysearch (születési)