Köpeczi-Boócz Lajos

Korda Sándor

Korb Flóra
színésznő, táncművész

Születés: Budapest, 1902. április 2.

Teljes neve: Korb Flóra Hermina Karolina
Szülei: Korb Flóris Nándor építész, Rösler Hermina
Nővére: Korb Erzsébet festőművésznő
Lakása: Budapest VIII. Baross utca 74. (1919-1925),  V. Katona József utca 23. (1930-as évek)

Nirschy Emília táncakadémiáján a klasszikus balettet sajátította el, ezután Münchenben Olga Westphal-nál, majd hazatérve Budapesten Clarisse Rie-nél folytatta tanulmányait. 1927-ben nyolc hónapig Olaszországban vendégszerepelt. Egyik első magyarországi szereplésére 1928 februárjában került sor a Rádius Filmszínházban, ahol klasszikus zenékre (Chopin, Grieg) rövid hangulati képeket táncolt. A harmincas években balett-társulatot szervezett (Korb Flóra Balett), amellyel bejárta egész Nyugat-Európát. Budapesten a Budai Színkörben és a Városi Színházban léptek fel, valamint számos hangversenyen, előadói esteken léptek fel. 1944 utáni sorsa ismeretlen.

Első férje Kelemen Emil Artúr festő, akihet 1919. augusztus 18-án ment férjhez és akitől 1924-ben elvált. Második férje Timár János Mihály festőművész volt, aki korábban Erzsébet nővérének volt a férje és akihez 1925. június 26-án ment férjhez.

Filmszerepe:

  1. Az okos mama (1935) - táncosnő

Forrás: Színházi Élet 1929/8. ♦ Pesti Hírlap 1930. szeptember 17. ♦ Színházi Élet 1933/32. ♦ FamilySearch (házassági 1919 1925)