Jordán Ferenc

Juhász Endre

Josef Stein
rendező, gyártásvezető

Születés: Bécs (Ausztria), 1876. február 2.
Halálozás: Prága (ma: Csehország), 1937. június 16.

Híres osztrák színész, színházi és filmrendező és filmpionír. Elsőként hozta be Németországba a Lumière cég filmjeit. 1911-ben New Yorkba utazott, onnan vendégszereplésekre Kubába és Mexikóba. Még az első világháború kitörése előtt járt Szentpéterváron és Moszkvában is. A háború kitörésekor hazatért és Németországban 1916-ban elkészítette gigantikus Homunculus című filmjét Olaf Fönss-szel a főszerepben. A háború utolsó két évében a Deutsche Bioskop igazgatója volt. Ekkoriban jött Budapestre, ahol a világháború végén és a Tanácsköztársaság idején a Star filmgyár egyik rendezője volt. Ezt követően kommersz filmeket rendezett Berlinben, a többi között az első Karl May adaptáció is az ő nevéhez fűződik. 1925 után különböző produkciók producere és gyártásvezetője lett, így került Budapestre is, ahol a Hyppolit, a lakáj német változatának (Er und sein Diener) gyártásvezetője volt. 1933-ban a zsidóüldözések elől Csehszlovákiába menekült, ahol az AB Film producere lett.

Rendező:

  1. A csitri (1918)
  2. A gőg (1918)
  3. A szeszély (1918)
  4. A csöppség (1919)
  5. Úri banditák (1919)
  6. Mikor a szőlő érik (1919)
  7. Francillon (1919)

Gyártásvezető:

  1. Hyppolit, a lakáj (1931, magyar-német, Lázár Lajossal)

Forrás: Nemzeti Ujság, 1931/167.