Jatzkó Rezső

Jenei Imre

Jávor Pál
színész

Születés: Arad (ma: Románia), 1902. január 31.
Halálozás: Budapest, 1959. augusztus 14.

Eredeti neve: Jermann Pál
Szülei: Jermann Pál, az Arad Vármegyei Gazdasági Egyesület pénztárosa, Spannenberger Katalin
Lakásai: Budapest I. Pauler utca 13. (1934), II. Pasaréti út 8. (-1959)

Az aradi, illetve a szombathelyi reálgimnázium elvégzése után a Színiakadémiára járt, de végül az Országos Színészegyesület iskolájában kapott oklevelet. 1922-től 1924-ig a Várszínházban és a Renaissance Színházban játszott, majd vidékre került, 1924-1928 között Székesfehérvárott, Kaposváron, Esztergomban, Veszprémben, Kispesten és Szegeden lépett fel. 1928-ban a Magyar, 1929-ben a Belvárosi és a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1930-tól 1935-ig a Vígszínház, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1944 decemberében a nyilasok Sopronkőhidára hurcolták. 1945-ben a Magyar, 1946-ban a Művész Színházban kapott szerepet. 1946-ban az USA-ba távozott, ahol Sárossy Szüle Mihály társulatához csatlakozott. Amerikában igen szegény körülmények között élt. 1957-ben tért haza, 1958-ban a Petőfi, 1958-59-ben a Jókai Színház művésze volt. 1959-ben - halálos betegen - szerződtette a Nemzeti Színház, de szereplésre már nem került sor.

1934. július 24-én vette feleségül Landeszman Olga (szül. Budapest, 1903. május 4.) légtornászt. Az esküvői tanúk Jób Dániel és Roboz Imre voltak. Felesége 1938. május 4-én kikeresztelkedett.

Az utolsó magyar némafilmnek főszereplője volt, majd ezután számtalan magyar filmé. Korának egyik legnagyobb sztárja, férfiideálja volt, férfias megjelenésével, mulatozó huszártisztek és dzsentrifigurák megformálásával meghódította a közönség női részét. Az 1939-es Halálos tavasz nagy sikere után Karády Katalinnal álompárnak kiáltották ki őket, 1940-ben a reprezentatív, kettőszázadik hangosfilmnek hirdetett Dankó Pista címszerepét játszotta el, ugyanekkor a külföldön nagy sikert elérő Tóparti látomás Koltay Iván szobrászművészeként európai hírnevet szerzett magának. 1939-ben egy osztrák filmben (A dunai hajós), 1942-ben két olasz filmben szerepelt (Fehér emberek, Carmela). 1945-ben a II. világháború utáni első magyar film (A tanítónő) férfi főszereplője volt. Az USA-ban nem sikerült igazán bejutnia a hollywoodi stúdiókba, mindössze két filmben kapott kisebb szerepet (A nagy Caruso, Párizsi megbízatás - Budapest nem felel). Hazatérése után 1958-ban Várkonyi Zoltán vele kezdte el forgatni Sóbálvány című filmjét, de csak a próbafelvételekig jutottak el.

Filmszerepei:

  1. Csak egy kislány van a világon (1929) - Bánáth György földbirtokos
  2. A kék bálvány (1931) - báró Lóránt György
  3. Hyppolit, a lakáj (1931) - Benedek István
  4. Iza néni (1933) - Bodó Bálint, erdész
  5. A bor (1933) - Baracs Imre
  6. Rákóczi induló (1933) - Tarján Sándor főhadnagy
  7. Ida regénye (1934) - Balogh János, kultúrmérnök
  8. Emmy (1934) - Korponay László hadnagy
  9. Az iglói diákok (1934) - Petky Pali
  10. Köszönöm, hogy elgázolt (1935) - Dr. Balázs Sándor
  11. A csúnya lány (1935) - Dr. Halmi Tamás ügyvéd
  12. Elnökkisasszony (1935) - Török István mérnök
  13. Nem élhetek muzsikaszó nélkül! (1935) - Balázs
  14. Az új földesúr (1935) - Garanvölgyi Aladár
  15. Havi 200 fix (1936) - Kórody Gábor mérnök
  16. Nászút féláron (1936) - Kerekes Pál gépészmérnök
  17. Mária nővér (1936) - Ladányi Mátyás földbirtokos
  18. Fizessen, nagysád! (1937) - Szilágyi Péter, malomigazgató
  19. Torockói menyasszony (1937) - Bárány András
  20. A férfi mind őrült (1937) - Sóváry Gábor, festőművész
  21. Viki (1937) - Kont Feri
  22. Pusztai szél (1937) - Bors István pandúrőrmester
  23. A 111-es (1937) - báró Vajk Sándor
  24. Két fogoly (1937) - Dr. Takács Péter
  25. A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1937) - Noszty Feri
  26. Ihr Leibhusar (1937) - Noszty Feri
  27. Maga lesz a féljem (1937) - Dr. Dobokay Gábor, ügyvéd
  28. Marika (1937) - Orbán Sándor, író
  29. Fekete gyémántok (1938) - Berend Iván, mérnök
  30. Uz Bence (1938) - Uz Bence
  31. A varieté csillagai (1938) - Jack Carey
  32. Toprini nász (1939) - Mányay Imre főhadnagy (Jan Szpatenko)
  33. Tökéletes férfi (1939) - Bardó Gábor földbirtokos
  34. Halálos tavasz (1939) - Dr. Egry Iván
  35. Fűszer és csemege (1939) - Mácsi Márton
  36. Jöjjön elsején! (1940) - Virágh Péter
  37. Gül Baba (1940) - Gábor diák
  38. Erzsébet királyné (1940) - báró Neszmély Kálmán
  39. Dankó Pista (1940) - Dankó Pista
  40. Sok hűhó Emmiért (1940) - Málnásy Gábor földbirtokos
  41. Egy csók és más semmi (1940) - Dr. Albert Sándor ügyvéd
  42. Igen vagy nem? (1940) - Pétery János mérnök
  43. Tóparti látomás (1940) -Koltay Iván szobrászművész 
  44. A szerelem nem szégyen (1940) - gróf Kátay Kázmér
  45. Lángok (1940) - Mátray Péter zongoraművész
  46. Balkezes angyal (1940-41) - Palotay Miklós
  47. Ma, tegnap, holnap (1941) - Bende László
  48. Egy tál lencse (1941) - Rudasi Sándor intéző
  49. Néma kolostor (1941) - gróf Vághelyi Gusztáv
  50. A beszélő köntös (1941) - Lestyák Mihály
  51. Három csengő (1941) - Miklós, szobapincér
  52. Lelki klinika (1941) - Gáthy Zoltán, szerkesztő
  53. Életre ítéltek! (1941) - Keresztessy Péter mérnök
  54. Az utolsó dal (1941) - Fehér János, énekművész
  55. Egy asszony visszanéz (1941-42) - Miklós, színész
  56. 5-ös számú őrház (1942) - Balogh András, pályaőr
  57. Estélyi ruha kötelező (1942) - Victor Norton
  58. Pista tekintetes úr (1942) - Baracs Pista
  59. A láp virága (1942) - Pálfalvy Miklós
  60. Ópiumkeringő (1942) - Borovszky Iván, főszerkesztő
  61. Késő (1943) - Dr. Tamásy Péter sebész főorvos
  62. Makrancos hölgy (1943) - Jámbor Pál
  63. Magyar Kívánsághangverseny (1943)
  64. Kerek Ferkó (1943) - Kerekházy Ferenc
  65. Valamit visz a víz (1943) - János, halász
  66. Szováthy Éva (1943) - Dóczy Lénárd
  67. Valse triste (1943, rövid)
  68. Fehér vonat (1943)
  69. Harmatos rózsaszál (1943, rövid)
  70. Egy gép nem tért vissza (1943-44) - Gábor, főhadnagy
  71. Madách - Egy ember tragédiája (1944) - Horusitzky Béla
  72. A tanítónő (1945) - ifj. Nagy István
  73. Szerelmi vonal (1946, rövid) – Péter

Könyve: Egy színész elmondja... Magyar írás kiadó, Budapest, 1946., Akadémiai Kiadó, Budapest, 19872., 19893.
Róla megjelent: Sárossy Szüle Mihály: Miszter Jávor. New York, 1982., Bános Tibor: Jávor Pál. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1987., Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001.

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági 1934 halotti)

Galéria