Hunyady Sándor

Huszthy Róbert

Huszár Károly (Pufi)
színész

Születés: Budapest, 1884. szeptember 3.
Halálozás: Karaganda (ma: Kazahsztán), 1943.

Huszár KárolyEredeti neve: Hochstein Károly
Szülei: Dr. Hochstein Mór orvos (-1941), Hochstein Zsófia
Lakása: Budapest VI. Aradi utca 30. (1909)
Névváltozat: Puffy

Biztosítási tisztviselő volt, majd 1904-ben elvégezte az Országos Színészegyesület színiiskoláját. A Városligeti Színkörben kezdte pályáját, majd a Népszínházban és budapesti kabarékban lépett fel, főként a Nagy Endre vezette Modern Színpad Cabaret előadásain. 1919-től Berlinben, 1923-1928 között az USA-ban filmezett, majd ismét Berlinben játszott. 1931-ben tért haza és Nógrádverőcén telepedett le, ahol százholdas birtokot és impozáns kastély vásárolt magának. 1931-32-ben az óbudai Kisfaludy Színház igazgatója volt, 1932-33-ban a Belvárosi Színházban, 1940-ben a Pesti Színházban játszott. Mivel az európai útvonalak akkor már bezárultak előlük, 1941 június 15-én feleségével a Szovjetunión és Japánon keresztül akart az USA-ba kivándorolni. Néhány nappal később állítólag Moszkvába értek, ahol Gábor Andor vette őket pártfogásába, majd Vlagyivosztokba értek. Onnan a kazahsztáni Karaganda szovjet lágerébe kerültek, ahol 1946-ban egy járvány következtében embertelen körülmények között ott érte őket a halál. Felesége 1946 tavaszán halt meg.

1909. június 29-én feleségül vette Medek Ilonát.

Sikerét elsősorban külsejének köszönhette, a hirtelen haragú kövér emberek, kényelmes pesti polgárok avatott ábrázolója volt. Számos némafilmben szerepelt itthon, majd Németországban (Gyilkosság tettes nélkül, Dr. Mabuse, a játékos) és az USA-ban (Szép Heléna szerelmei, Sárga liliom). Hangosfilmen is játszott eleinte Berlinben (A kék angyal, A nagy várakozás, Párizs királya, stb.), majd Magyarországon.

Filmszerepei:

  1. Krausz doktor a vérpadon (1913, szkeccs) - király
  2. Sárga liliom (1914)
  3. Pufi cipőt próbál (1914, rövid) - Pufi
  4. Pufi, az aszfaltbetyár (1914, rövid) - Pufi
  5. Pufi (1914)
  6. Szent Péter esernyője (1917) - Gregorics fivére
  7. Tryton (1917) - Tryton
  8. Tavasz a télben (1917)
  9. Az ezredes (1917)
  10. Iza néni (1933)
  11. Pardon, tévedtem (1933, magyar-amerikai-német)
  12. Helyet az öregeknek (1934, magyar-osztrák) - boltos
  13. Segítség, örököltem! (1937) - főszakács a grófnál
  14. Az ember néha téved (1937) - kövér úr a moziban
  15. Nehéz apának lenni (1938)

Forgatókönyvíró:

  1. A Tryton (1917)

Könyve: Egy kövér ember meséi. A szerző kiadása, Budapest, 1935.

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (születési házassági 1909) ♦ Ujság, 1941/139, 192. ♦ Világ, 1946/275. ♦ Demokrácia, 1947/3. ♦ Makói Népújság, 1947/151. ♦ Délibáb, 1940/4.

Galéria