Szülei: Heidlberg Salamon, Popper Sarolta
Lakása: Budapest VI. Szondy utca 24. (1899), VI. Felsőerdősor 31. (1912)
Iskoláit Bécsben végezte, majd 1899-ben Budapestre költözött. A Zeneművészeti Főiskolára járt, ahol Koessler János tanítványa volt. Később korrepetitorként működött a Népszínháznál. A legelső fővárosi kabarénak, a Bonbonniére-nek ő volt a dalszerzője és karmestere, később a Nagy Endre-féle kabaré, majd a Fővárosi Orfeum házi sanzon-komponistája és karmestereként dolgozott. Zenei vezetője volt a Ferenczy és az Intim Kabarénak, a Kis Komédiának, a Fővárosi Kabarénak, a Palace Kabarénak, a Művész Színpadnak, a Pesti Kabarénak, a Nagykomédiának, illetve a Bethlen téri Színpadnak. Mintegy 700 kabarédala és sanzonja a legnépszerűbb szerzővé avatták. Ady Endre és más magyar költők versét is gyakran megzenésítette, ezek mellett pedig műfordítói tevékenysége is jelentős volt. Az 1930-as években rádiózással is foglalkozott, a Hetényi–Buday–Sebő triót vezette. Több alkalommal volt szerzői estje a rádióban és 1930-ban, szerzői működésének negyven éves jubileumát a Zeneakadémián ünnepelte.
1875. május 9-én feleségül vette Jakobsohn Jankát, akitől 1912-ben elvált. 1912. május 24-én feleségül vette Heidel Erzsébetet, akitől fiai Hetényi Ernő költő, műfordító, orientalista, buddhológus.
Ő szerezte az Iza néni című Székely István által rendezett film zenéjét.
Zeneszerző:
- Robinson Krausz (1913)
- Fikszírozzák a feleségem (1914)
- Szökik a nőm (1915)
- Iza néni (1933, Fejér Györggyel, Grósz Alfréddel és Zerkovitz Bélával)
Források: Wikipedia ♦ FamilySearch (házassági 1899 1912) ♦ Színházi Élet, 1913/10.