Gonda László

Gordon Zita

Görbe János
színész

Születés: Jászárokszállás, 1912. november 15.
Halálozás: Budapest, 1968. szeptember 5.

Szülei: Görbe Emánuel gépész, Surányi Mária
Lakása: Budapest VIII. Köztársaság tér 16. (1940-es évek), XIII. Róbert Károly körút 18/c. (-1968)
Kitüntetése: Kossuth-díj (1951)

Bojtár, címfestő, majd házmester volt, emellett Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult. Ezután előbb vidéken, 1939-től a Belvárosi Színházban, majd 1941-től a kolozsvári Nemzeti Színházban szerepelt. 1945-től a Nemzeti, 1949-től a Belvárosi Színház tagja. 1952-53-ban ismét a Nemzetiben lépett fel, 1954-től A Magyar Néphadsereg Színházában, majd az Ifjúsági Színházban játszott. 1963-tól a Miskolci Nemzeti, 1968-tól haláláig a győri Kisfaludy Színház tagja volt.

Első felesége Megyeri Éva, akitől leánya Görbe Nóra (sz. 1957.) színésznő. 1963-ban feleségül vette Juszt Erzsébetet.

Első filmszerepe a Földindulás c. társadalmi drámában volt, majd Szőts István Emberek a havason c. produkciójának főszerepében, Erdei Csutak Gergőként a velencei Biennálén is nagy sikert aratott. 1947-ben Szőts másik nagy filmje, az Ének a búzamezőkről főszerepét is ő játszotta. Az 1953-as Föltámadott a tenger-ben Petőfi alakját keltette életre. Egészen haláláig játszott filmekben.

Filmszerepei:

  1. Földindulás (1939) – szektás prédikátor
  2. Elnémult harangok (1940) – haldokló pásztor
  3. Elkésett levél (1940) – építésvezető
  4. Sárga rózsa (1940) – kocsmáslegény
  5. Ma, tegnap, holnap (1941)
  6. Emberek a havason (1941- 42) – Erdei Csutak Gergő
  7. Menekülő ember (1943) – Planéta Dávid, hegyi pásztor
  8. A két Bajthay (1944) – Naplopó Jóska, a bíró fia
  9. Tűz a hegyen (1944, befejezetlen)
  10. Ének a búzamezőkről (1947) – Ferenc
  11. Szabóné (1949)
  12. Lúdas Matyi (1950) – Gergely
  13. Felszabadult föld (1951)
  14. Becsület és dicsőség (1951) – Lugosi Sándor
  15. Teljes gőzzel (1951) – Patkós őrnagy
  16. Civil a pályán (1952) – Dunai
  17. Föltámadott a tenger (1953) – Petőfi Sándor
  18. Életjel (1955) – Szika
  19. Egy pikoló világos (1955)
  20. Az élet hídja (1956)
  21. Dani (1957)
  22. Ház a sziklák alatt (1958)
  23. Razzia (1958)
  24. Tegnap (1959)
  25. Veréb utcai csata (1959, TV film)
  26. Az arc nélküli város (1960)
  27. Megöltek egy lányt (1961)
  28. Két félidő a pokolban (1961)
  29. Jó utat, autóbusz (1961)
  30. Isten őszi csillaga (1963)
  31. Pacsirta (1964)
  32. Így jöttem (1965)
  33. Húsz óra (1965)
  34. Déltől hajnalig (1965)
  35. Ferien mit Piroschka (1965)
  36. Szegénylegények (1966)
  37. Szent János fejevétele (1966)
  38. Ketten haltak meg (1966)
  39. És akkor a pasas... (1966)
  40. Barbárok (1966)
  41. Princ, a katona (1967, TV-sorozat)
  42. Tízezer nap (1967)
  43. Harlekin és szerelmese (1967)
  44. Ünnepnapok (1967)
  45. Mocorgó (1967, TV film)
  46. Lássátok feleim (1968)
  47. Csend és kiáltás (1968)
  48. Sikátor (1968)
  49. Bánk bán (1968, TV film)
  50. Isten és ember előtt (1968)
  51. Feldobott kő (1969)
  52. A beszélő köntös (1969)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Familysearch (születési halotti)