Farkas Sándor

Fáskerty Mária

Farkas Zoltán
rendező, vágó

Születés: Budapest, 1913. július 11.
Halálozás: Budapest, 1980. június 18.

Édesanyja színésznő volt, nagybátyja Kovács Gusztáv, a Kovács és Faludi filmalboratórium tulajdonosa. Gyermekkora Sopronhoz kötődik, az középiskolát Budapesten fejezte be. Az érettségi után kerékpáros filmszállító lett, majd 1931-től nagybátyja laboratóriumában dolgozott. Itt mindenfajta filmtechnikai tapasztalatot megszerzett az alatt a néhány hónap alatt, amíg itt dolgozott. 1935-től György István segédrendezője, majd Bánky Viktor mellett vágóasszisztens. Később vágó, majd rendező. Háborús szolgálatra a vágószobába osztották: a heti filmhíradók egyik vágója volt. 1945 után a hatalom kerestette, de ő távol családjától egy évig egy birtokon álnéven fizikai munkásként bujkált, majd a győri Hellas harisnyagyárban munkásként helyezkedett el. Ezt követően egy hentesüzletben dologozott, majd Budapesten a BKV autóbuszvezetője. Egészsége megromlott és szanatóriumba került. 1954-ben Homoki Nagy István szakmai kampányba fogott annak érdekében, hogy visszavegye a filmgyár. Rehabilitálták, de átminősítették vágónak, és a MAFILM II. sz. telepén dolgozott haláláig. Egy alkalommal még rendezhetett, de főleg rövid-, majd a későbbiekben játékfilmek összeállítását végezte.

1936-ban, a Pókháló forgatása idején házasságot kötött Puzsér Ilonával, akitől két gyermeke született: Zoltán és Gabriella.

A harmincas-negyvenes évek kedvelt és rutinos vágója, pl. Zilahy Lajos mindig őt alkalmazta filmjeinél. Kerényi Zoltánnal együtt a korszak legnépszerűbb és legtehetségesebb vágója volt. Szívesen dolgozott együtt Vály Mariska vágóasszisztenssel. Tehetségét mindkét filmgyárban, a Hunniában és a Filmirodában is nagyra értékelték. 1937-ben felkérték az egy évvel korábban Kardos László által szkeccsnek forgatott Sportszerelem teljes filmmé való kiegészítésére, ami ilyen formán az első rendezése lett. 1941 januárjában Daróczy József vágói és rendezői megbízást adott a Végre... című produkcióban. Az egyik legismertebb Karády-film, a Kísértés rendezője volt, amelyet az akkor újjáalakított pasaréti filmgyárban elsőként forgattak le. Az első magyar neorealista filmként emlegetett Hegyek lánya is az ő munkája. Ő volt a világháború alatt forgatott Negyedíziglen című szovjetellenes propagandafilm rendezője is, ezért a háború után egy kivételtől eltekintve már nem rendezhetett többet. Utolsó rendezése az 1956-os forradalom utáni hetekben készült Offenbach-operettfilm, amelyet a filmgyári döntéshozók cinikusnak ítéltek. Ezt követően már csak vágóként foglalkoztatták. Eleinte csak rövid- és oktatófilmeket vágott, majd a hatvanas évek közepétől egyre több nagyjátékfilmes produkcióban vett részt. A játékfilmekkel párhuzamosan vágott rövidfilmeket is, működése utolsó évtizedeiben szinte kizárólag csak vízügyi-témájú rövidfilmeket. Jancsó Miklóssal együtt fejlesztették ki a hosszú snittek technikai hátterét. Gazdag fényképhagyatékát özvegye a Hangosfilm gondjaira bízta.

Rendező:

  1. Sportszerelem (1936-37, Kardos Lászlóval)
  2. Végre... (1941)
  3. Egy tál lencse (1941)
  4. Kísértés (1941)
  5. Negyedíziglen (1942)
  6. A hegyek lánya (1942)
  7. Futótűz (1943)
  8. Nászinduló (1943)
  9. Gyanú (1944)
  10. Aknaszedők előre! (1944, propagandafilm, befejezetlen)
  11. Gerolsteini kaland (1956-57)

Forgatókönyvíró:

  1. Gyanú (1944, Szatmári Jenővel)

Technikai rendező:

  1. Pókháló (1936)

Vágóasszisztens:

  1. Márciusi mese (1934)

Vágó:

  1. Köszönöm, hogy elgázolt (1935)
  2. Elnökkisasszony (1935)
  3. A nagymama (1935)
  4. A királyné huszárja (1935)
  5. Az okos mama (1935)
  6. Havi 200 fix (1936)
  7. Pókháló (1936)
  8. Méltóságos kisasszony (1936)
  9. Tisztelet a kivételnek (1936)
  10. Zivatar Kemenespusztán (1936)
  11. Pogányok (1936)
  12. Sportszerelem (1936-37)
  13. Fizessen, nagysád! (1937)
  14. Pesti mese (1937)
  15. 120-as tempó (1937)
  16. Mai lányok (1937)
  17. A falu rossza (1937)
  18. Az ember néha téved (1937)
  19. Az örök titok (1938)
  20. Fekete gyémántok (1938)
  21. Papucshős (1938)
  22. 13 kislány mosolyog az égre (1938)
  23. Péntek Rézi (1938)
  24. Azurexpress (1938)
  25. A hölgy egy kissé bogaras (1938)
  26. Rozmaring (1938)
  27. A pusztai királykisasszony (1938)
  28. Gyimesi vadvirág (1938)
  29. Magyar feltámadás (1938-39)
  30. Toprini nász (1939)
  31. Szervusz, Péter! (1939)
  32. Tökéletes férfi (1939)
  33. Az utolsó Wereczkey (1939)
  34. Isten tenyerén (1939)
  35. Hölgyek előnyben (1939)
  36. Karosszék (1939)
  37. Áll a bál (1939)
  38. Párbaj semmiért (1939)
  39. Halálos tavasz (1939)
  40. Garszonlakás kiadó (1939)
  41. Rajkó rapszódia (1939, kultúrfilm)
  42. Göre Gábor visszatér (1940)
  43. Gül Baba (1940)
  44. Erzsébet királyné (1940)
  45. Hazajáró lélek (1940)
  46. Igen vagy nem? (1940)
  47. Tokaji aszú (1940)
  48. Beata és az ördög (1940)
  49. Gyurkovics fiúk (1940-41)
  50. Végre... (1941)
  51. Egy tál lencse (1941)
  52. Néma kolostor (1941)
  53. Kölcsönkért férjek (1941)
  54. Életre ítéltek! (1941)
  55. Kísértés (1941)
  56. A szűz és a gödölye (1941)
  57. Szép csillag (1942)
  58. Negyedíziglen (1942)
  59. A hegyek lánya (1942)
  60. A láp virága (1942)
  61. Egy bolond százat csinál (1942)
  62. Szerencsés flótás (1943)
  63. Orient express (1943)
  64. Boldog idők (1943)
  65. Bányatűz (1955, rövid)
  66. Kovaljov módszerével (1955, rövid)
  67. Láncosvonszoló (kaparószalag) átszerelése (1955, oktató)
  68. Világrekorderek (1955, rövid)
  69. Baleset ellen védekezz! (1956, oktató)
  70. Jól megjárta (1956, rövid)
  71. A kabát (1956, rövid)
  72. Madárijesztő (1956, rövid)
  73. Túl a Calvin téren... (1956, rövid)
  74. Mami, jó vagyok? (1957, rövid)
  75. Pisti meg a mama (1957, rövid)
  76. Nehéz kesztyűk (1957)
  77. Cimborák I. - Nádi szélben (1958, rövid)
  78. Gebék és paripák (1958, rövid)
  79. A lápvilág titkaiból (1958)
  80. Razzia (1958)
  81. Ballada egy lányról (1959, rövid)
  82. Busójáráskor (1959, rövid)
  83. Csata után (1959, rövid)
  84. Fedett mellkassérülések korszerű kezelése (1959, oktató)
  85. Harcban születtek (1959, rövid)
  86. A mi földünk (1959, rövid)
  87. Tavasz (1959, rövid)
  88. 9 perc (1960, rövid)
  89. Cimborák II. - Hegyen-völgyön (1960, rövid)
  90. Merénylet (1960)
  91. Jobb munkaszervzés, kevesebb baleset (1960, oktató)
  92. Kihunyt egy csillag (1960, rövid)
  93. Nyári történetek (1960, rövid)
  94. Találkozás Budapesttel (1960, rövid)
  95. Viszontlátásra, Szeged (1960, rövid)
  96. Az óriás (1960)
  97. Kilenc perc… (1960)
  98. Szorongó varázs (1960)
  99. Hajnali harmat országa (1960, rövid)
  100. Hajrá egy kis lelkiismerettel (1960, rövid)
  101. Holládi ballada (1960, rövid)
  102. Csutak és a szürke ló (1961)
  103. Katonazene (1961)
  104. Öreg malmok (1961, rövid)
  105. Reggel a táborban (1961, rövid)
  106. Resuscitatio a traumatológiában (1961, rövid)
  107. Szorongó varázs (1961, rövid)
  108. Zalának délhajlatán (1961, rövid)
  109. Délibáb minden mennyiségben (1962)
  110. Májusi fagy (1962)
  111. Házasságból elégséges (1962)
  112. Húsz évre egymástól (1962)
  113. Az utolsó vacsora (1962)
  114. Megéri a fáradtságot (1962, rövid)
  115. Miért? (1962, rövid)
  116. A Tenkes kapitánya (1963, TV-sorozat)
  117. Kertes házak utcája (1963)
  118. Oldás és kötés (1963)
  119. Asszony a telepen (1963)
  120. A szélhámosnő (1963)
  121. Éjszaka is kézbesítendő (1963, rövid)
  122. Kunyhók és paloták (1963, rövid)
  123. Tolmácsgépek (1963, rövid)
  124. Tűz a lakóházban (1963, rövid)
  125. Üzenet a fővárosból (1963, rövid)
  126. Gayane (1964, rövid)
  127. Gyermekbalesetek (1964, rövid)
  128. Ipari TV (1964, rövid)
  129. A régi Józsefváros (1964, rövid)
  130. Vizsgáljuk meg alaposabban (1964, rövid)
  131. Zala kultúrája (1964, rövid)
  132. Zalai fények 1964-ben (1964, rövid)
  133. Férjhez menni tilos! (1964)
  134. Miért rosszak a magyar filmek? (1964)
  135. A helység kalapácsa (1965)
  136. Így jöttem (1965)
  137. Háry János (1965)
  138. Elég egy kis mulasztás... (1965, rövid)
  139. Fokozzuk a munka biztonságát (1965, rövid)
  140. Hungarofruct (1965, rövid)
  141. Jelenlét (1965)
  142. KPVDSZ (1965, rövid)
  143. Magyar Velence (1965, rövid)
  144. Megéri a fáradságot (1965, rövid)
  145. Spárgatermesztés (1965, rövid)
  146. Princ, a katona (1966-1967)
  147. Harlekin és szerelmese (1966)
  148. Szegénylegények (1966)
  149. Elkezdődött (1966, rövid)
  150. Korábban kell felkelni (1966, rövid)
  151. Patyolat akció (1966)
  152. Közelről a vér (1966, rövid)
  153. A férfi egészen más (1966)
  154. Jaguár (1967)
  155. Ezek a fiatalok (1967)
  156. Tüskevár (1967)
  157. Csend és kiáltás (1967)
  158. Csillagosok, katonák (1967)
  159. Fáradtság (1967, rövid)
  160. A következő te lehetsz! (1967, rövid)
  161. Kulturált munkahelyet (1967, rövid)
  162. Több, jobb vizet (1967, rövid)
  163. Zajelhárítás (1967, rövid)
  164. Mi lesz veled Eszterke? (1968)
  165. Eltávozott nap (1968)
  166. Borsodi vízellátási rendszer (1968, rövid)
  167. Hévizeink hasznosítása (1968, rövid)
  168. Szeretnék csákót csinálni (1968, rövid)
  169. Vörös május (1968, rövid)
  170. Holdudvar (1969)
  171. Fényes szelek (1969)
  172. A beszélő köntös (1969)
  173. Sirokkó (1969)
  174. Az aszály ellen (1969, rövid)
  175. Egy pohár víz (1969, rövid)
  176. Az idő ablakai (1969, rövid)
  177. A kiskörei vízlépcső építése (1969, rövid)
  178. Mészáros László emlékére (1969, rövid)
  179. A nagy kék jelzés – avagy a hűség jutalma (1969, rövid)
  180. Városi szennyvíztisztítás (1969, rövid)
  181. A nagy kék jelzés (1970)
  182. Mérsékelt égöv (1970)
  183. Szép magyar komédia (1970)
  184. Szép lányok, ne sírjatok! (1970)
  185. Emberek a volán mögött (1970, rövid)
  186. Észak-Magyarország vízellátása (1970, rövid)
  187. Hungarorevü (1970, rövid)
  188. Vízcsap a falun (1970, rövid)
  189. Zalai szimfónia (1970, rövid)
  190. Épül a kiskörei vízlépcső (1971, rövid)
  191. Húsz év munkája a vízért (1971, rövid)
  192. Kisköre 1971 (1971, rövid)
  193. Prés (1971)
  194. Egy óra múlva itt vagyok… (1971)
  195. Horizont (1971)
  196. A gyilkos a házban van (1971)
  197. Égi bárány (1971)
  198. A halhatatlan légiós - Akit csak Péhovárdnak hívtak (1971)
  199. Még kér a nép (1972)
  200. Hekus lettem (1972)
  201. Duzzasttás előtt (1972, rövid)
  202. Új medrében a Tisza (1972, rövid)
  203. Romantika (1972)
  204. A vőlegény nyolckor érkezik (1972)
  205. Lányarcok tükörben (1973)
  206. Az idő ablakai (1973)
  207. Szabad lélegzet (1973)
  208. Nincs idő (1973)
  209. Új élet a Tisza völgyében (1973, rövid)
  210. Ünnep a Tiszán (1973, rövid)
  211. Vízimuzsika (1973, rövid)
  212. Vízparton (1973, rövid)
  213. A locsolókocsi (1974)
  214. Hószakadás (1974)
  215. Szerelmem, Elektra (1974)
  216. Vízközelben, emberközelben (1975, rövid)
  217. Ha megjön József (1976)
  218. Azonosítás (1976)
  219. Egy csepp a tengerből (1976, rövid)
  220. Küldetés (1977)
  221. A kedves szomszéd (1979)

Forrás: Farkas Zoltánné szóbeli közlése / Magyar Hangosfilm Lexikon

Galéria