Erdélyi Mici

Erdész Irén

Erdélyi Mihály
zeneszerző, író, színész

Születés: Szeged, 1895. május 28.
Halálozás: Budapest, 1979. február 1.

Szülei: Erdélyi Mi­hály, Bárkányi Julianna

Középiskola után a haditengeré­szetnél szolgált, sokáig Horthy Miklós parancsnoksága alatt a Novara hadifregatton. Az I. világháborúban a cattaro-i front-színház vezetője is volt. 1919-ben elvégezte az Országos Színészegyesület színiiskoláját, majd színészi pályáját 1922-ben Kecskeméten kezdte. Ka­posvárott is játszott, majd 1927-1929 között a Budapesti, 1932-33-ban a Bethlen-téri Színházban szerepelt. Ezután három kisebb színházat vezetett: 1933 decemberétől a Józsefvárosi, 1934 márciusától az Erzsébetvárosi és 1935 áprilisától az óbudai Kisfaludy Színház élén is állt. Ezeken felül 1938-1944 között a Márkus Parkszínpadot is igazgatta. 1945-ben már csak a Józsefvárosit vezethette, 1946-ban a Béke Szín­ház rendezője. 1947-től nem kapott szerződést, súlyos nyomorban élt. 1955-1958 között A Magyar Néphadsereg Szín­házában még fellépett. Számos közkedvelt operettet írt (Ha­zudik a muzsikaszó, Sárgapitykés közlegény, Zimberi-zombori szépasszony, Vedd le a kalapod a honvéd előtt, Sárgarigófészek, stb.), nya­ranta pedig neves művészeket léptetett fel színházaiban. Fehérvári huszárok c. operettjéből film készült.

Erdélyi megszállott színigazgató volt. Mindenáron, minden körülmények között színházat csinált. Amikor ez nem volt lehetséges, játszott. Vándortársulatnál, kőszínháznál, vidéken, fővárosban, ahol lehetett. Két évadon át Feldéknél is fellépett, a Magyar Műszínkörben még balettmesteri teendőket is ellátott.

Zeneszerző:

  1. Juszt is megnősülök (1927, szkeccs)
  2. Marika rózsája (1928, szkeccs)
  3. A megtépett lobogó (1930, szkeccs)
  4. Fehérvári huszárok (1938)

Író:

  1. Juszt is megnősülök (1927, szkeccs)
  2. Marika rózsája (1928, szkeccs)

Forgatókönyvíró:

  1. A megtépett lobogó (1930, szkeccs)

Szerepei:

  1. Én voltam (1936)
  2. Ismeretlen ellenfél (1940) - Fred
  3. Akit elkap az ár (1941) - Gordon

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Mozi újság 1944/15.

Galéria