Endrédy Gréte

Eőry Kató

Eöry Erzsi
színésznő

Születés: Zombor (ma: Szerbia), 1900. július 28.
Halálozás: Los Angeles (California, USA), 1997. január 20.

Eredeti neve: Likai Erzsébet Amália
Szülei: Likai Ferenc, Zátonyi Lujza
Lakása: Budapest VII. Thököly u. 117. (1928), V. Szemere utca 19. (1934)

1925-ben végezte el az Országos Színészegyesület iskoláját. Pályafutását Szegeden kezdte, majd a Terézkörúti Színpad tagja volt. 1928-ban a Városi Színházban vendégszerepelt, 1928 őszén pedig az Andrássy Színházhoz szerződött. Fellépett a Fővárosi Operettszínházban és részt vett több hangversenyen, ahol sanzonjaival nagy sikert aratott. 1930-tól a Vígszínház tagja, de szerepelt az Új Színházban is. 1934 nyarán a nyíregyházi színházban vendégszerepelt, majd férhezmenetele után egy időre visszavonult a színpadtól és Jáva szigetén élt. Később  az USA-ba emigrált, ahol a Paramount filmgyár szerződtette, „Elisa Garde” néven játszott TV-produkciókban és magyar előadásokon. 1949 novemberében Alpár Gittával, Perczel Zitával, Verebes Ernővel, Nagyajtay Györggyel és Kertész Gáborral együtt kísérletet tettek egy Los Angeles-i magyar színház létesítésére.

1934 december 4-én férjhez ment  James Preston Bailey angol geológus mérnökhöz (sz. 1899).

Filmszerepe:

  1. Piri mindent tud (1932) – Margit, Fodor L. Árpád felesége

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦  Színházi Élet 1935/13. ♦ Film, Színház, Irodalom 1939/19. ♦ FamilySearch (házassági 1934)