Egressy Attila

Egyed Lenke

Egry Mária
színésznő

Születés: Nagyenyed (ma: Románia), 1914. augusztus 15.
Halálozás: Budapest, 1993. december 10.

Eredeti neve: Egre Mária
Lakása: Budapest, Tátra u. 20/c. (1938), I. Balta-köz (1942), V. Katona József u. 24. (1943), II. Lepke utca (1990 körül)

Középiskolai tanulmányait Egerben az Angolkisasszonyoknál végezte, majd a szegedi egyetemre iratkozott be, ahol két szemesztert végzett mint magyar-német szakos bölcsészhallgató. Egyetemi éve alatt kapott kedvet a színészi pályához és Galamb Sándor dramaturg rábeszélésére félbeszakította egyetemi tanulmányait és Pünkösti Andornál tanult színészetet. 1932-33-ban a Magyar, 1934-1937 között a Belvárosi, 1937-38-ban a Művész Színház tagja volt. 1944 után nem lépett fel többet.

1940. december 29-én feleségül ment Martonffy Emil filmrendezőhöz.

Filmen is sokat szerepelt, fiatal lányszerepeket formált meg. 1940-től a férje filmjeinek főszereplője. Ismertebb alakításai Az aranyember Noémija, az Egy bolond százat csinál „édes szabadúszója” és a Kerek Ferkó polgármesterének bölcsészdoktor leánya.

 

Filmszerepei:

  1. Az új földesúr (1935) - Ankerschmidt Eliz
  2. Az aranyember (1936) - Noémi
  3. Pogányok (1936) - Zenóbia
  4. Pergőtűzben! (1937) - Szabó Klára
  5. Nehéz apának lenni (1938)
  6. Péntek Rézi (1938) - Zsámbéki Edit
  7. Varjú a toronyórán (1938) - Domokos Lenke
  8. Fehérvári huszárok (1938) - Selmeczy baronesse
  9. Álomsárkány (1939) - Ibolya, virágáruslány
  10. Nem loptam én életemben (1939) - Éva
  11. Pepita kabát (1940) - Takács Teri
  12. Egy bolond százat csinál (1942) - Évi, "egy édes szabadúszó"
  13. Kerek Ferkó (1943) - Dr. Kotzog Mária
  14. Harmatos rózsaszál (1943, rövid)
  15. A színház szerelmese (1944) - Éva / Torday Klára színésznő
  16. Egy pofon, egy csók (1944) - Gizike, Kovács Béla férje

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Mozi újság, 1942/33.

Galéria