Bozi Ferenc

Brandstädter József

Bozóky István
színész

Születés: Budapest, 1921. január 30.
Halálozás: Budapest, 2001. május 27.

Szülei: Bozóky István, Görbe Erzsébet
Kitüntetése: Munka Érdemrend (1984), Érdemes művész (1990)

1941-ben végezte el az Országos Színészegyesület színiiskoláját és 1944-ig Pünkösti Andor Madách Színházának a tagja volt. A háború után a Vígszínházban, 1946-1949 között a Nemzeti Színházban játszott, majd 1949-től az Ifjúság Színház művésze. 1950-től a miskolci színház igazgatója volt, 1954-től pedig a Madách Színház főrendezője. 1956-ban családjával disszidált és előbb a Bécs melletti Badenben élt több emigráns színésszel, Juhász Józseffel, Ferrari Violettával Molnár Tiborral. Később Párizsba mentek, majd Brüsszelbe. 1962-es hazatérése után a győri Kisfaludy, majd a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt. 1964-től a Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetője, majd 1969-től 1975-ig az Irodalmi Színpad tagja. 1980-1984-ig között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat igazgatta.

1945-ben feleségül vette Barta Mária (szül. Budapest, 1923. szeptember 15.) színésznőt, akitől lánya Bozóky Mária Zsuzsanna (szül. 1951.).

Hangosfilmen előbb statiszta, majd kedvelt epizódszereplő volt.

Filmszerepei:

  1. Földindulás (1939) – szektás férfi
  2. Semmelweis (1939) – orvostanhallgató statiszta
  3. Őrségváltás (1942)
  4. Késő (1943) – vendég a színházban
  5. Machita (1943-44) – Kovács barátja
  6. Makkhetes (1944)
  7. Lúdas Matyi (1949) – Nyegriczky Bálint
  8. Keserű igazság (1956)
  9. Különös ismertetőjel (1956)
  10. Az eltüsszentett birodalom (1956)
  11. Pacsirta (1964)
  12. Harlekin és szerelmese (1967)
  13. A múmia közbeszól (1967)
  14. Imposztorok (1969)
  15. Szép magyar komédia (1970)
  16. Egy óra múlva itt vagyok (1971, TV-sorozat)
  17. Kiskirályok (1972, TV-sorozat)
  18. A fekete város (1972, TV film)
  19. A legszebb férfikor (1972)
  20. Hekus lettem (1972)
  21. Zenés TV színház (1972, TV-sorozat)
  22. A fekete Mercedes utasai (1973)
  23. Téli sport (1974, TV film)
  24. Méz a kés hegyén (1974, TV film)
  25. Szarvassá vált fiúk (1974)
  26. Jelbeszéd (1974)
  27. János király (1975, TV film)
  28. Az Elnökasszony (1975, Tv film)
  29. A szélhámos (1975, TV film)
  30. A tanévzáró (1975)
  31. A szerelem bolondjai (1976, TV film)
  32. II. Richárd (1976, TV film)
  33. Hungária kávéház (1977, TV-sorozat)
  34. Kísértés (1977)
  35. Nyúlkenyér (1977, TV film)
  36. A zöldköves gyűrű (1977, TV film)
  37. Don Juan és a kővendég (1978, TV film)
  38. Az elefánt (1978, TV film)
  39. A Danton-ügy (1978, TV film)
  40. Dóra jelenti (1978)
  41. A ménesgazda (1978)
  42. Szávitri, az asszonyi hűség dicsérete (1978, Tv film)
  43. Aelita (1980, Tv film)
  44. Gulliver az óriások országában (1980, TV film)
  45. A fejenincs Írástudó (1980, TV film)
  46. Szetna, a varázsló (1980, TV film)
  47. IV. Henrik király (1980, TV film)
  48. Frére Martin (1981, TV film)
  49. Megfelelő ember kényes feladatra (1985)
  50. Linda (1986, TV-sorozat)
  51. Hajnali párbeszéd (1986, TV film)
  52. Volt egyszer egy úrlovas (1988, TV film)
  53. Szindbád nyolcadik utazása (1989, TV-sorozat)
  54. Le trésor des Templiers (1992, TV-sorozat)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Népakarat, 1957/ 108.