Bérczi Mihály

Beregi Oszkár

Berczy Géza
színész

Születés: Budapest, 1902. március 6.
Halálozás: Budapest, 1963. október 8.

Szülei: Ostermann Lajos, Zuh Jolán
Lakása: Budapest XIV. Zichy Géza utca 10. (1963)

1920-ban végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját és Újpesten kezdte pályáját. A húszas években a Víg-, a Renaissance, az Új és a Fővárosi Operettszínházban játszott. 1931-ben a Belvárosi és a Magyar, 1935-ben a Bethlen-téri, 1938-ban a Magyar Színházban lépett fel. 1937-től 1940-ig a Vígszínház, 1940-41-ben a Royal Varieté, 1944-1946 között ismét a Vígszínház tagja volt. 1947-ben a Pesti, 1948-ban a Medgyaszay, 1949-ben a Modern és a Művész Színházban játszott. 1953-tól 1956-ig a Nemzeti Színház művésze volt. 1959-ben vonult nyugdíjba.

Felesége: Tóth Böske (?), Piller Margit (1933-tól), Reimetter Margit (1941-től)

1917-ben Balogh Béla rendező a Pál utcai fiúk egyik főszerepére szerződtette gyermekszínészként, majd a húszas években némafilmek főszerepét játszotta el (Diadalmas élet, Naftalin). Játszott az 1929-es, utólag hangosított Csak egy kislány van a világon c. produkcióban is. Hangosfilmen gyakori epizodista. 1956-tól haláláig még sokat filmezett.

Szerepei:

  1. Az V-ik osztály (1920)
  2. Lady Violette (1922)
  3. Diadalmas élet (1923)
  4. Zsuzsánna és a vének (1928)
  5. Naftalin (1928)
  6. Csak egy kislány van a világon (1929) - Ella udvarlója
  7. Televízió (1931)
  8. Emmy (1934) - Muharos hadnagy
  9. Ez a villa eladó (1935) - Dr. Halmy Ervin, Bedő vendége
  10. Szerelmi álmok (1935) - Liszt Ferenc egyik tanítványa
  11. Budai cukrászda (1935) - vendég az estélyen
  12. Szent Péter esernyője (1935) - diák
  13. Édes a bosszú (1937) - tőzsdei férfi
  14. Hotel Kikelet (1937) - szállóvendég
  15. A kölcsönkért kastély (1937) - "elegáns" Gruber
  16. A 111-es (1937) - Baranyai üzlettársa
  17. Pillanatnyi pénzzavar (1937-38) - bárvendég
  18. Papucshős (1938) - Rimóczy Laci, Lulu udvarlója
  19. Borcsa Amerikában (1938) - amerikai művész
  20. A pusztai királykisasszony (1938) - szállodatitkár a Dunapalotában
  21. 5 óra 40 (1939) - pincér a Canada bárban
  22. Pénz áll a házhoz (1939) - Dezső, lapszerkesztő
  23. Fűszer és csemege (1939) - Buray báró, Aladár barátja
  24. Pénz beszél (1940) - zenész a bárban
  25. Ismeretlen ellenfél (1940)
  26. Egy csók és más semmi (1940) - Bobby, parkettáncos
  27. Pepita kabát (1940) - színész
  28. Vissza az úton (1940) - Béla, Ria szeretője
  29. Elnémult harangok (1940) - a főispán titkára
  30. Beata és az ördög (1940) - pap
  31. Te vagy a dal (1940)
  32. Balkezes angyal (1940-41) - Mende Vera udvarlója
  33. Havasi napsütés (1941) - vezérigazgatói titkár
  34. Európa nem válaszol (1941) - távírász
  35. Szüts Mara házassága (1941) - István, báró Margittay Balázs barátja
  36. Bűnös vagyok (1941) - Kovács Tibor, Klári vőlegénye
  37. Ne kérdezd, ki voltam (1941) - Juhos úr, szalontulajdonos
  38. Szabotázs (1941)
  39. Bob herceg (1941) - kapuőr
  40. Haláltánc (1941)
  41. Kádár kontra Kerekes (1941) - Simonyi János, Erzsi udvarlója
  42. Szíriusz (1942) - osztrák báró
  43. Fráter Lóránd (1942) - a Fráter Lóránd Asztaltársaság tagja
  44. Halálos csók (1942) - Iván, autóversenyző
  45. Alkalom (1942) - zenész, Janina ál- férje
  46. Orient express (1943) - Pironcsák (Pirkadathy) Dezső filmszínész
  47. Déryné (1951)
  48. Gyarmat a föld alatt (1951)
  49. Állami áruház (1952) - vásárló
  50. Rokonok (1954) - vizsgálóbizottság tagja
  51. Tanár úr, kérem... (1956)
  52. Láz (1957)
  53. Merénylet (1959)
  54. A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1960)
  55. Katonazene (1961)
  56. Megszállottak (1961)
  57. Napfény a jégen (1961)
  58. Elveszett paradicsom (1962)
  59. Koncert (1962, rövid)
  60. Pirosbetűs hétköznapok (1962)
  61. Honfoglalás (1963)
  62. Meztelen diplomata (1963)
  63. Pacsirta (1963)
  64. Szélhámosnő voltam (1963)
  65. Képek a magyar némafilm történetéből (1964, rövid)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1931/5, 6, 1933/21. ♦ FamilySearch (halotti)

Galéria