Bárány Ila

Bárczy Tibor

Bárczy Kató
színésznő

Születés: Abbázia (ma: Horvátország), 1921. január 21. (más forrás szerint január 24.)
Halálozás: Budapest, 1989. június 20.

Névváltozat: Radó Kató
Anyja Szokolay Eta színésznő, mostohaapja Radó László színigazgató
Beceneve: Tinti
Lakása: Budapest IX. Ferenc-krt. 12. (1943), IX. Lónyay u. 39/a (1943)

1935-ben Radó Kató néven nevelőapja kispesti társulatában kezdte pályáját, majd a Royal Színházban szerepelt. 1938-ban egy időre visszavonult a színpadtól. 1941-től a Royal Revü Varietében, 1943-ban a Márkus Parkszínpadon lépett fel. A II. világháború után a Pódium Kabaréban, a Royal Revü Varietében, a Művész, a Medgyaszay, illetve a Vígszínházban szerepelt. 1949-50-ben a Miskolci Nemzeti, 1950-1956-ig a Madách Színház tagja volt. 1956 végén férjével az USA-ba emigráltak, ahol New York-ban hostess volt egy vendéglőben, majd fodrászként dolgozott. A hetvenes években végleg hazaköltözött Magyarországra.

Háromszor ment férjhez: 1938-ban egy kecskeméti gyógyszerészhez, majd második férje 1943-tól Walla Géza, a Lana részvénytársaság ügyvezető igazgatója, akitől elválva 1949. március 8-án Szabó Sándor színész felesége lett.

Kivételes szépsége miatt kapott pályája kezdetén filmfőszerepeket. 1941-ben a Háry János filmváltozatában Mária Lujzát alakította.

Filmszerepei:

  1. Úrilány szobát keres (1937) – lány az érettségi találkozón
  2. Háromszázezer pengő az utcán (1937) – Klári
  3. Papucshős (1938) – Kovács Lulu
  4. Háry János (1941) – Mária Lujza
  5. Az utolsó dal (1941) – Bányai Mária
  6. Fehér vonat (1943) – Teri
  7. A tanítónő (1945)
  8. Ami megérthetetlen (1954)
  9. Szomszédok (1988, TV-sorozat)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1937/48. ♦ Film, Színház, Irodalom 1943/28. ♦ Film, Színház, Irodalom 1943/45. ♦ Film, Színház, Irodalom 1944/1.

Galéria