Földényi László színész

 

Születés:           1895. október 18.       Gödöllő

Halálozás:        1960. július 23.            Alsóörs

Szülei: Földényi (1861-ig Feldinger) Béla színész, neves bonviván, Hunfuer Hermin. - A nagyenyedi Bethlen-kollégiumban tanult, majd 1914-ben elvégezte a Színiakadémiát. Kassán kezdte szín­padi pályáját. Harcolt az I. világháborúban és orosz hadifog­ságba került. 1918-ban Zátony Kálmánnal a krasznojarszki hadifogolytáborban színtársulatot alakított. A húszas évek­ben ismét Kassán, a budapesti Vígszínházban és a Belváro­si Színházban, illetve Szegeden játszott. 1930-tól Kolozsvá­rott, 1934-1939 között a budapesti Magyar Színházban mű­ködött. 1939-ben a Városi, 1940-1944 között ismét a Ma­gyar és az Új Magyar Színház tagja volt. 1945-ben az Új-, a Magyar- és a Vidám Színházban lépett fel, 1946-tól 1949-ig a Művész Színházban játszott, 1950-51-ben a Belvárosi, 1952-1960 között A Magyar Néphadsereg Színháza tagja volt. - Filmen karakteres jellemszerepeket formált meg, főbb sze­rephez az 1941-es Régi keringő c. produkcióban jutott, ahol egy idősödő, ebbe belenyugodni nem tudó bonvivánt alakított. 1945 után is kapott néhány filmszerepet (Forró mezők, Tűz, Díszmagyar, Ludas Matyi, Dollárpapa, Felfelé a lejtőn).

 

(Forrás: Mudrák József – Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő – Gödöllő, 2006. Attraktor kiadó)

 

Szerepei:

  1. Budai cukrászda (1935)
  2. Légy jó mindhalálig (1936)
  3. Három sárkány (1936)
  4. Pogányok (1936)
  5. Az én lányom nem olyan (1937)
  6. Segítség, örököltem! (1937)
  7. Úrilány szobát keres (1937)
  8. Két fogoly (1937)
  9. Pillanatnyi pénzzavar (1937-38)
  10. Az örök titok (1938)
  11. Bors István (1938-39)
  12. Álomsár­kány (1939)
  13. Pénz áll a házhoz (1939)
  14. Két lány az utcán (1939)
  15. Áll a bál (1939)
  16. Fűszer és csemege (1939)
  17. Sarajevo (1940)
  18. Dankó Pista (1940)
  19. Ismeretlen ellenfél (1940)
  20. Vissza az úton (1940)
  21. Elnémult harangok (1940)
  22. Akit elkap az ár (1940)           Horváth Ferenc igazgató
  23. A kegyelmes úr rokona (1941)
  24. Leányvásár (1941)
  25. Szabo­tázs (1941)
  26. Életre ítéltek! (1941)
  27. Miért? (1941)
  28. Régi ke­ringő (1941)
  29. Balkezes angyal (1941)
  30. Behajtani tilos! (1941-42)
  31. Tavaszi szonáta (1942)
  32. Futótűz (1943)
  33. Madách - Egy ember tragédiája (1944)
  34. Tűz (1948)
  35. Forró mezők (1949)
  36. Díszmagyar (1949)
  37. Ludas Matyi (1950)
  38. Gyarmat a föld alatt (1951)
  39. Déryné (1951)
  40. A Harag napja (1953)
  41. Föltámadott a tenger (1953)
  42. Rokonok (1954)
  43. Dollárpapa (1956)
  44. Felfelé a lejtőn (1959)
  45. Fekete szem éjszakája (1959)